A kapitalizmus mellett, a multik ellen

Már Adam Smith, a klasszikus közgazdaságtan atyja és a liberalizmus képviselője rámutatott arra a paradoxonra, hogy a kapitalisták a kapitalizmus legnagyobb ellenségei tudnak lenni. Mert a gyilkos verseny helyett jólesne nekik az állam által garantált monopólium. Sok nagy cég ezért a vásárlók kegyei helyett inkább a politikusok kegyeiért (állami protekció, megrendelések, mentőövek) verseng, a könnyebb utat választva. Ezt nevezik járadékvadász stratégiának.

De a kapitalizmusra legalább ekkora veszélyt jelent a renoméjának aláásása is. (Ez azért rossz, mert általában magasabb adókkal, nagyobb szabályozással, több állami beavatkozással akarják vélt hibáit orvosolni, ami a rendszer túlszabályozásához, végső soron akár megbénításához és bukásához vezethet.) Az elmúlt években a világ nagy bankjai jártak ebben élen, hatalmas állami mentőövekre szorultak, de mostanában pár multi is kitett magáért, főleg úgy, hogy alig fizet adót.

Az amerikai technológiai óriás, az Apple pozitív értelemben véve a kapitalizmus egyik leginnovatívabb, mintaszerű cége volt technikai újításai és gyönyörű formatervezése révén. Csakhogy negatív értelemben is igencsak innovatív volt, a tökélyre fejlesztett adóoptimalizációval elérte, hogy az EU-ban megtermelt nyeresége után gyakorlatilag nem fizetett társasági adót. Sem azokban az uniós államokban, ahol a nyereséget realizálta, sem Írországban, ahová a nyereséget átfolyatta, sem az USA-ban, ahol az amerikai cégeknek a külföldön elért nyereségük után is adózni kell. Elvileg.

Akkor kezdjük a könnyebb végén. Az említett amerikai adót már rég el kellett volna törölni. Nonszensz (és a fejlett világban egyedülálló), hogy az amerikai (szövetségi) állam 35%-os adóval akarja megcsapolni az USA nagyvállalatainak külföldöni nyereségét. Ez kontraproduktív is, az amerikai multik ezért nem viszik haza a nyereség többségét, hanem adóparadicsomokban parkoltatják, ma már több mint 2 ezer milliárd dollárt.

Az alapelv az volna, hogy a vállalatok (nagyok és kicsik, multik és „nemzetiek”) a nyereségük után ott fizessenek társasági adót, ahol a nyereséget elérték. Mindenki egyformán. Ezt az Apple már azzal megszegte, hogy Írországba folyatta nyereségét. Csakhogy nem ért véget a sztori azzal, hogy ott befizette az EU egyik legalacsonyabb, 12,5%-os társasági adóját. Nem, innen továbbszivattyúzta a profitját adóparadicsomokba (elvileg és jogilag Amerikába, de oda soha nem érkezett meg), és végül 2014-ben már odáig tökéletesítette módszereit, hogy uniós nyereségének mindössze 0,005 százalékát fizette be társasági adóként. Tette ezt törvényszegés nélkül, az ír állammal kötött egyezmények értelmében. Csakhogy ezek az egyezmények az Európai Bizottság szerint szelektív adókedvezményt jelentettek, márpedig ez az EU-ban tiltott állami támogatás, ezért a Bizottság bírságot osztott ki: óriáscégnek óriásbírságot. Az Apple 13 milliárd euró adóhátralék befizetésére köteles Írország költségvetésébe.

A Bizottság igyekezete ezúttal érthető, bár inkább elkeseredettséget tükröz és a megvalósítás nem a legtökéletesebb. A bírság a versenyjogi szabályokba kapaszkodik, retroaktív (1991 óta elmaradt adóbefizetést akar behajtatni kamatostul) és persze még nem jogerős. De ha ez az ára, hogy az adófizetés helyének kérdéséről szóló vita elmozduljon a holtpontról, akkor már megérte (nem csak rövid távon, az ír költségvetésnek).