A józan ész hiánya

Forgalmi dugók tekintetében utolértük a Nyugatot. A héten elég volt egy (tragikus) kamionbaleset ahhoz, hogy lezárják a pozsonyi Kikötői hidat, s ez felért egy infarktussal. Az ügy szóra se lenne érdemes, ha este a rendőrségi szóvivő nem közli: a rendőrség ura volt a helyzetnek. Nem volt! Mert nem lehetett.

Forgalmi dugók tekintetében utolértük a Nyugatot. A héten elég volt egy (tragikus) kamionbaleset ahhoz, hogy lezárják a pozsonyi Kikötői hidat, s ez felért egy infarktussal. Az ügy szóra se lenne érdemes, ha este a rendőrségi szóvivő nem közli: a rendőrség ura volt a helyzetnek. Nem volt! Mert nem lehetett. Az a két szerencsétlen rendőr, aki az egyetem előtt (ahol naponta kellene) irányította a forgalmat, inkább szánalmas figurának tűnt. A bekötőutakon hiába kerestünk volna közlekedésrendészeket, hogy időben a városon kívülre zavarják a Pozsonyon csak átutazni szándékozókat, hiába kerestük őket ott, ahol néhány karlendítéssel meggyorsíthatták volna a forgalmat. Szükség lett volna rájuk akkor, amikor fegyelmezetlen gépkocsivezetők tömték el a buszoknak fenntartott sávokat. Azok áteresztő képessége meggyőzhette volna legalább az ünnepi sofőröket, hogy busszal gyorsabban jutnak el a munkahelyükre. A zöld lámpa ellenére tilos behajtani a kereszteződésre, ha nem vagyunk biztosak benne, hogy át is hajtunk rajta. Nos ezt a szabályt betartatva legalább fél órával rövidebb lett volna a dugó. Mindez nem történt meg, s ez a rendőrség gyalázatos hibája. Miért nem voltak kint a rendőrök? Mert kevesen vannak, hangzana a felkentek válasza. Persze, kevesen vannak, hiszen azon adminisztratív munkákat végezteti velük a belügy, amelyek okmányirodákra, ergo a közigazgatási szekcióra tartoznak. A rendőrségtől kapunk személyit, útlevelet, rendszámot, forgalmi engedélyt. Eközben a polgár órákig sorakozik, mert sorszámra megy a dolog, de csak mára lehet sorszámot kapni. Akinek pechje van, újabb nap szabadságot kérhet. Nevetséges, hogy a rend őreit olyan tevékenységekkel terhelik, amit hivatalnok gyorsabban végez el, miközben a lakosságnak (minden szóvivői retorikai ellenére) igenis az az érzése, hogy gazemberek sétálnak az utcán és nincs az a kemény egyenruhás fickó, aki a száznegyvennel száguldó fekete Audit megállítaná.

Megnőtt a gépkocsik száma, a nagyvárosokba koncentrálódó munkaerőpiac miatt egyre gyakrabban lesz dugó, esetenként gyorsabb lesz gyalog járni. Aki városban akar élni, szokjon hozzá. De az e heti forgalmi dugó olyan logisztikai képtelenségekre hívta föl a figyelmet, amelyek következtében a jogállam fontos intézménye egyik percről a másikra cselekvőképtelenné válhat. A nyilvántartást és az adminisztrációt tessék hivatalnokokra és okmányirodákra bízni, és a zsaru legyen zsaru, a közlekedésrendészet a közlekedési rend őre. Akkor majd nem kell a parlamentnek még korruptabbá tennie a rendőrt eszement büntetésemelésekkel. És az imázs kedvéért legalább valljuk be, ha megkülönböztető jelzést nem használó rendőrautó okoz balesetet. Egy nappal a dugó után...

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?