A hazai „párhuzam”

Ez persze nehezen elkerülhető egy ilyen ügyben, s talán ennek tudhatóak be a hazai hozzászólók egy részének „túlkapásai” is. Miután a szlovákiai magyar szolidaritási nyilatkozat kikerült az éterbe, több meredek párhuzam vetődött fel, például arról, vajon a Szabad Újság szeptemberi megszűnése miért nem váltott ki hasonló szolidaritási hullámot. Érdemes egy pillanatig elidőzni ennél, mert ez a történet érdekes adalékkal szolgál a Kárpát-medencei magyar sajtó helyzetéhez.

A Szabad Újság idén márciusban tette meg az első nagy lépést a megszűnés felé: fekete címlappal jelent meg, a lapot indító szerkesztőségi jegyzet pedig arról számolt be, a lap 0 forint támogatást kapott a magyar államtól. Az Új Szó akkor utána is járt az ügynek, és kiderült, a szerkesztőséggel már a parlamenti választások előtt tudatták: a Szabad Újság sorsa az MKP sikerétől függ. Ha az MKP (a Szabad Újság hathatós segítségével) bejut a parlamentbe, a lap életben maradhat, ellenkező esetben nem. A többit ismerjük, a budapesti illetékesek tartották magukat ahhoz, amit ígértek, a lapot elsorvasztották. A szerkesztőség akkor kapott észbe, amikor a pénzcsap tényleg nem csepegett tovább. Visszaút azonban már nem volt, szembe kellett nézni a valósággal, az pedig kegyetlenül lecsapott: fél évig bírta a lap a magyar állam segítsége nélkül.

A Szabad Újság gyakorlatilag önmagát számolta fel akkor, amikor sorsát teljes egészében az aktuális hatalomtól tette függővé. Mindez a szerkesztőség tudtával és asszisztálásával zajlott (ahogy azt nekünk márciusban elmondták), tehát mindent, ami a lapban megjelent, politikai céloknak rendeltek alá. Ismételjük, ezt még csak nem is tagadták – persze csak miután már nem maradt tétje az egésznek. Most újra nézzünk szembe a kérdéssel: mekkora csapást jelentett a sajtószabadságra a Szabad Újság megszűnése? Az igazi csapást a fentiek fényében nem a lap megszűnése jelentette, hanem az a paktum, amelyet kiadója és szerkesztősége a magyar kormánnyal kötött, és az MKP parlamentbe juttatása képezte a tárgyát. Azt hiszem, a szereplők nagyobb része pontosan tisztában van ezzel. Nyilván ezért nem adott ki senki szolidaritási nyilatkozatot a Szabad Újság megszűnése után – még az MKP sem. Elfogadták gazdáik döntését.

Egyetlen fontos egyezés van a Népszabadság és a Szabad Újság ügyében: mindkettő a hatalom áldozata lett. A fontos különbség az, hogy az egyik szerkesztőség ellenállt, míg a másik behódolt. A végeredmény ugyanaz lett, de mi, magyarok mégiscsak büszkébbek szoktunk lenni azokra, akik ellenálltak a hatalomnak, ám az végül eltiporta őket, mint azokra, akik lehajtott fejjel sétáltak be a hatalom csapdájába.