Törvénnyel védené az SaS a médiát a politikai nyomással szemben

Branislav Gröhling

Törvényjavaslatot terjeszt elő az ellenzéki SaS, amellyel a médiát védené a politikai nyomásgyakorlással szemben – tájékoztatott Ondrej Šprlák, a párt szóvivője. Az SaS indoklása szerint a jelenlegi helyzetben veszélybe került a sajtószabadság az országban.

„Meg kell neveznünk a konkrét kockázatokat, különben befellegzik Szlovákiában a független hírszolgáltatásnak” – jelentette ki Branislav Gröhling, az SaS elnöke. Rámutatott, hogy a média és az újságírók elleni kirohanások, a tévéviták bojkottálása és a médiaszabadság korlátozása újabb feszültséget teremt, és mélyíti a társadalom megosztottságát. „Ezért is készítjük el ezt a törvényjavaslatot, amely megakadályozná, hogy az állami szervek nyomást gyakoroljanak a médiák vezetésére és az újságírókra. Védené őket a politikai nyomásgyakorlástól, aminek most is szemtanúi vagyunk” – tette hozzá.

René Parák, az SaS tagja a cenzúra veszélyére, valamint a kormány közmédiára vonatkozó terveire hívta fel a figyelmet. „A kormány ezt próbálja kiterjeszteni a kereskedelmi televíziókra is, a politikai vitaműsorokba való közvetlen beavatkozással” – jelentette ki. Fontosnak nevezte, hogy az ellenzék és a társadalom is kiálljon az újságírók és a média mellett, amelyre egzisztenciális és gazdasági nyomás nehezedik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?