A francia csere valódi oka

A 34 éves Gabriel Attal az egyik legnépszerűbb politikus Macron táborában. Kétségtelenül tehetséges: a szocialisták süllyedő hajójából időben ugrott át Macron első elnökválasztási kampánya idején, és kormányszóvivőből szépen lassan miniszterré avanzsált a párizsi neveltetésű, jómódú családból származó fiatal.

Kedden két tapasztaltabb, idősebb jelöltet is lehagyott az utolsó kanyarban, dinamizmusára és fiatalos arculatára számít Macron abban, hogy a júniusi európai parlamenti választáson a szélsőjobbal sikerrel szembeszálljon.

Ez nem lesz könnyű feladvány, mert Le Pen pártja, a Rassemblement National (RN) már 10 ponttal előzi a felmérésekben a macronistákat, és egyébként a szélsőbalos Mélanchon-féle NUPES-szövetség is jól szerepel. Macron óriási kísérlete 2017-es első elnöki mandátuma óta zajlik, amióta teszteli, hogy az egykori két középpárt, a szocialisták és a konzervatív republikánusok terét betöltve (és szavazóit átvéve) képes-e a szélsőségeket a helyükön tartani. Most épp ez az inga leng ki: az RN kezdi bevenni magát középső irányba, egyre visszafogottabb arcot mutatva, hiszen például még az antiszemitizmus elleni felvonuláshoz is csatlakoztak októberben (holott az öreg Le Pen masszív antiszemita volt).

A miniszterelnök-csere egy félprezidenciális rendszerben nem akkora horderejű dolog, mint a magyar vagy szlovák kormányfőközpontú berendezkedésekben, ugyanakkor mégis a kontinens atomhatalmáról, az európai tandem meghatározó tagjáról van szó. Macron pedig nemcsak motivációt mutat második ciklusa végére (és nem újraválasztható már!), hanem alkalmazkodóképességet is, tehát egyszerűen még túl fiatal a 46 éves elnök ahhoz, hogy ne számoljon politikai karrierje folytatásával, pártja túlélésének biztosításával.

Az egész unióra nézve kockázatos választás lesz a következő francia elnökválasztás, ahol Marine Le Pen jóval erősebb imázzsal állhat majd fel a rajtvonalhoz 2027-ben.