A felkelés véget ért, a polgárháború nem

Hosszan lehetne elemezni az Iszlám Állam fejlődését és térnyerését – jelen helyzetünkben talán érdekes lehet az önjelölt dzsihádista „mennyország” életre hívóinak a korai időszaka. Az Iszlám Állam létrejöttéhez ugyanis nagyrészben hozzájárult Irak szétesése és az iraki arab szocializmus központi elemének, az iraki Baath Pártnak a széthullása. Ami viszont még feltűnőbb volt, hogy az iraki „szocialisták” Szaddám bukása után sokkal kevésbé keresték szíriai elvtársaik társaságát, mint a szélsőségesekét. Az iraki Baath Párt több funkcionáriusa, főleg titkosszolgák, hírszerzők, a 2010-es évek közepén al-Aszad helyett Abu Omar al-Baghdadit, az akkor még az Al-Káidában nyomuló szélsőségest keresték meg. A történet pontos lefolyása teljes részleteiben még mindig ismeretlen, de annyit már tudhatunk, hogy al-Baghdadi összefogta azokat az „agyakat”, akik kellő ismeretekkel rendelkeztek a régió viszonyairól gazdasági és korrupciós szempontból, meg persze katonai megközelítésből is. Így az egykori elvtársak hathatós segítsége is közrejátszott, hogy a lázadó csoportok között az Iszlám Állam lett a legsikeresebb a szíriai polgárháborúban. A többi pedig történelem. 

A rezsim alappillérét az ország népességének nagyjából 10 százalékát kitevő alaviták adták, a Földközi-tenger partvidékén élő síita muzulmán szekta tagjaiból került ki az ország vezetői rétege. De az idősebb és majd a később regnáló fiatalabb Aszad diktatúrájának, az arab nacionalizmust háttérbe toló jellegének köszönhetően a helyi szíriai keresztények is erős bástyája voltak. 

Ami így, ha lehet, még inkább „furává” teszi például Orbán Viktornak a szíriai keresztény közösségben kifejtett tevékenységét, amit erősen átjárt a Fidesz erősen szelektív „keresztény felebaráti szeretete”. A bukás napjaiban ezt a vonalat Aszad meg is próbálta kihasználni, és az újfent elnöki székbe kerülő Trump felé így Orbán lehetett a kommunikációs csatorna. 

Visszatérve a mába: jelen pillanatban három fő kérdés foglalkoztatja a szakértőket. Először is: a népesség szempontjából a többséget kitevő szunniták most hatalomra kerülve mennyire kívánják megtorolni eddigi sérelmeiket? Másodszor: az erősen török befolyás alatt álló (és nem mellesleg az Iszlám Állammal is összeköthető) Szíriai Felszabadítási Bizottságban (HTS) mennyire kerülnek túlsúlyba szélsőséges iszlamisták? Harmadszor: most, hogy szabad a pálya, a szunnita többség a kurdok mellett felveszi-e a kilövési listára a helyi keresztényeket is? 

Az elmúlt hét eseményeiben így mostanra egyre mélyebben vegyülnek baljós kételyek, hogy az arab tavasz korábbi forradalmainak sorsára jutó szíriaiban is a korábban látott forgatókönyv játszódik le. A történéseket nem annyira követő és a helyi viszonyokkal nem igazán képben levő hurráoptimisták talán elhiszik, hogy majd most jöhet a demokratizálódás. Sajnos aki ebbe a csoportba tartozik, annak el kell, hogy vegyem a kedvét az ünnepléstől, mert ha eddig a helyzet kérdéses volt, akkor mostantól már inkább erősen aggasztóvá vált. Törökország most majd megpróbálhat leszámolni a kurdokkal, a felkelők az egykori diktatúra támogatóival, és az eddig külföldön tengődő menekültek ugyan hazamennek, de helyüket majd átveszik a győztesek bosszúja elől menekülők. A többit pedig már láthattuk.