Vélemény

A fehér botos ember

A kora reggeli városi buszra évek óta pontosan ugyanabban az időben, a sofőr melletti ajtónál felszáll egy ember. Vagyis először a kutyája ugrik fel, azután lép fel ő, óvatosan, a fehér botjával.
Lampl Zsuzsanna

2016. november 14. 14:05

Sokszor láttam ezt a jelenetet. Szép időben, rossz időben, havazásban, záporban, jött az ember, a kutya rutinosan az első üléshez vezette, amit az állandó utasok eleve szabadon hagytak. Ha valaki mégis elfoglalta, fiatal, idős, azonnal felpattant (másként az okos kutya biztosan rendreutasította volna). Ekkor az ember elégedetten, mint aki épp hazaért, lehuppant az ülésre, és mosolyogva elrikkantotta magát. Szép jó reggelt mindenkinek!!! A busz másik végén is hallatszott. A kutya nem rikkantott, utóvégre komoly, felelősségteljes állat, hisz rábíztak egy embert. De úgy tűnt, elmosolyodik, akár az egész busz, amely kórusban válaszolt: jó reggelt!
 
Igen, sokszor voltam tanúja annak is, hogyan reagáltak az emberek a harsány rikkantásra. Az állandó utasok már tudták, hol száll fel az ember, a megállóhoz érve már nyújtogatták a nyakukat, ott van-e. Iskolába igyekvő kamaszok kukkantottak fel a füzetükből, elismerő pillantásokkal kísérve a gondos kutyát, s vigyorogva mondták egymásnak, most, most... És amikor elhangzott a köszönés, ők viszonozták a leghangosabban. Az alkalmi utasok, akik nem ismerték ezt a reggeli rituálét, s hátrább ülve, állva nem látták az embert, bár úgy látszott, nem tudják mire vélni a nekik is szóló köszönést, általában elmosolyodtak. 
 
Egyszer nem jött a fehér botos ember, az utasok aggódni kezdtek, „nincs itt a vak úr, csak nincs valami baja”, még a sofőr is leszállt, hogy megnézze, véletlenül nem robog-e az ember meg a kutyája, mert hát mindenkivel megtörténhet, hogy alkalomadtán elszunyókál. 
 
Szóval, ha lehetséges egy idegent szeretni, akkor itt ez történt. Szerettük ezt az embert, s persze a hűséges kutyáját. S ami érdekes: egyszer volt vele egy kisriport a helyi újságban, melyben elmondta, nagyon szeret dolgozni (telefonkezelő volt), és minden reggel örömmel indul munkába, mert a sofőrök, az utasok, mindenki nagyon segítőkész, és úgy érzi, mintha szeretnék őt. Igen, ez a szeretet áramköreinek kapcsolódása, a szereteté, amit közösen generáltunk. 
 
Két hete felszálltam a nyitrai buszra. Egyszer csak a középkorú sofőr nagy szitkozódással bezárta az ajtót, tolatni kezdett, majd megállt. Akkor láttam, hogy egy mankós hölgy van odakinn, több lépcsőnyi mélységben. „Csak maga miatt kellett idetolatnom! Hogyan akar ide felszállni! Nem tudja megnézni, mikor jár a kriplibusz?!”
 
Azt hittem, elájulok. Hát, van, akinek még sokat kell tanulni. Csak aztán nehogy a saját kárán tegye...
Önnek ajánljuk

Emeletes vonat, és újabb késések a Pozsony – Dunaszerdahely szakaszon

Frissítve

Hivatalos: Cséfalvay kilép a Hídból

Elejtett telefon buktatta le a táskatolvajt

Indul az országos mellrákszűrés

Kevés tejet iszunk

Új-Zélandon télen is mezítláb járnak

Legfrissebb galériák
Olvasta már?