A demokrácia védelmében

<div>Érdekes megfigyelni, hogy milyen kijelentések hatására változik pozitív, vagy éppen negatív értelemben egy közszereplő népszerűsége Szlovákiában. Andrej Kiska regnáló államfőként eddig minden fontosabb ügyben &ndash; beleértve a vétójoga gyakorlását vagy éppen a szimbolikus, humanista húzásait &ndash; jól jött ki a Smerrel és a kormánnyal szemben.</div><div>&nbsp;</div>

Az elnököt az orosz–ukrán válság ugyanakkor olyan helyzetbe vezetheti bele, amiből sokkal nehezebb profitálni, hiszen a demokrácia és a nyugatbarát értékek hangsúlyozása sem a hagyományosan ruszofil szlovák közvéleménynek, sem pedig a gazdasági problémákkal szembesülő lakosságnak nem feltétlenül tetszik. Az uniós szankciók Szlovákiát is komoly problémák elé állították, az ország több más régiós társával együtt manőverezésre kényszerült. Míg a külügy összehangolja a lépéseit az uniós államokkal, Robert Fico megengedheti magának, hogy különutasan, valamint a Smer több képviselőjével karöltve nyíltan deklarálja, a szlovák kormánynak nem érdeke az Oroszországgal való diplomáciai és gazdasági kapcsolatok megtörése. Teheti, mert sokat nem veszít rajta, a permanens oroszbarát–nyugatbarát konfliktus Szlovákia modern kori történelmének hangsúlyos részét képezi. A mečiari HZDS ezen a témán veszett össze az akkori jobboldali ellenzékkel, később a nyugatbarát orientáció a jobboldal hangsúlyos témája lett. Fico kijelentései ennek függvényében ki is váltották többek között Mikuláš Dzurinda (súlytalan) kritikáját. Kiska a múlt héten hangsúlyosan csatlakozott ehhez az irányzathoz.Az államfő egy facebookos státuszban írta meg állásfoglalását. Eszerint az országnak a szabadság és a demokrácia érdekében el kell fogadnia az esetleges gazdasági veszteségeket, mivel az üzleti érdekek nem állhatnak az alapvető emberi értékek felett. Kiska krédója értelmében Szlovákia nem lehet egy gyenge és szervilis ország, az elnyomottakat és a szabadságjogokat kell védenie. Konzekvens és erkölcsös érvelés, ugyanakkor politikai szempontból, különösen Szlovákiában nem kifizetődő. Kiska nemcsak a hagyományos ruszofil szavazókat, azaz a HZDS, az SNS és a Smer táborát nem képes megszólítani hasonló jelszavakkal, hanem nehezebben ért szót azzal az egyre népesebb réteggel is, amely úgy érzi, hogy az értékelvű politizálásnak a jelenlegi helyzetben semmi értelme. Az egyre népszerűbb általános álláspont szerint ugyanis a Nyugattól sok jót nem lehet várni, a nép a demokrácia és a szabadság fogalmával pedig nehezen tud mit kezdeni. Ami egyébként nem jó. Robert Fico korábban nem talált fogást az államfőn. Kiska nagyon könnyen mutatott rá az alapvető ellentmondásokra a miniszterelnök szociális mondanivalója és valós tettei között. Az orosz–ukrán válságban azonban Fico populistább mondanivalója hat emberközelibbnek: még akkor is, ha a gazdasági helyzet semmit sem javulna a háború elmaradása révén. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?