A csibe vagy a tojás

Azt írja a reklám, az élelmiszerreklám, ha lehet, ha nem, reggelizzünk tojást. Egyet, kettőt, amennyit bírunk. Lágyat, keményet, tükört – hiúság, asszony a neved, ezért ezt elsősorban hölgyeknek javasoljuk –, rántottát – szalonnásat, hagymásat, szalonnás- hagymásat –, omlettet – burkolhatunk bele sonkát, sajtot, párolt zöldséget, sok mindent, amire éppen gusztusunk támad –, bögrés tojást, frittatát (és frittmamát), tojáslepényt, tojással töltött avokádót, flamencót, töltött tojást, rakott tojást, Benedek-tojást. Tovább is van, írjam még? Nem írom, aki tojást ehetnék, lapozzon föl egy szakácskönyvet, keressen fel egy e-szakácskönyvet, blogot, amit tetszik, és annyi, de annyi tojásos recept hull elé, hogy nem győzi elfogyasztani. És természetesen még nem írtam gyerekkori kedvencemről, a cukorral, egy kis kakaóval kikevert tojássárgájáról. Az volt ám az ínyencség. Olyan, de olyan lassan eszegettem, azt reméltem, sohasem fogy el, mindig marad egy pici a virágos bögrében, ha minél lassabban nyalogatom. Hát nem. Egyszer csak elfogyott. Már csak annyi maradt, amennyit az ujjam hegyével ki tudtam törölni, és az ujjam hegyéről lenyalni. Pedig akkor még nem reklámoztak semmit. Sem mosóport, sem iPadet, sem tengerparti nyaralásokat, olcsó repülőjegyeket, kedvezményes árakat az ilyen-olyan üzletekben, ahol márkás kelendőből nincs hiány. Nem is volt hiány, de kínálat sem volt. Nem is tudtuk, hogy egyáltalán léteznek márkák, mint ahogy azt sem tudtuk, hogy léteznek reklámok. Az egyik maradandó emlékű reklámon néhány, no jó, talán két évtizeddel később ismerősöm mosolygott, ha magam elé képzelem a plakátot, hűtőszekrényen ült, kezében a jellegzetes harmincas csomagolású tojással. A felirat: Naponta legalább egy tojást. Mostanság már azt írja a píáros, hogy a tojás rendkívül fontos, reggel mindenképpen együnk legalább egyet, mert annyi, de annyi energiát ad, hogy délig biztosan nem fáradunk bele még a legkeményebb munkába se. No, erre befizetnék, de legalább fogadnék. A tét legyen mondjuk tíz tojás. Píáros hölgyem vagy uram, tessék betérni egy fejszeszakboltba, venni egy finom kezébe illő fejszét, beballagni egy igazi falusi házba, ahol még fával – vagy fával is – fűtenek, vagy ahol kemencében sül a kenyér. Tessék megállni az udvaron, megkérdezni, hol a tönk – nem az, amelynek szélén országunk leledzik jelenleg gazdaságilag –, hol van a felfűrészelt fa, amelyből hasábokat lehet vágni a fejszével, s ezeket a hasábokat szépen föl lehet sorakoztatni mondjuk a ház mellett, az eresz alatt. És tessék elkezdeni a favágást. A kéttojásos reggeli után. Mi majd szorítunk a távolból, és az interneten keresünk valamilyen kenőcsreklámot, amely pillanatok alatt eltünteti kezéről a vízhólyagot.

No de sebaj, mondjuk együtt Tobiással, és ugorgyunk, idézzük Pósalaki urat. A legújabb reklám már abszolút tojásellenes. Egy ember két arcmása egymás mellett, és lám, aki tojást eszik, annak dagadt a szeme, ráncos a bőre, vastag a szemöldöke. Bezzeg, aki nem fogyaszt tojást – valószínűleg még süteménybe rejtve sem –, annak a bőre feszes, fénylő, a szemöldöke vékony, mintha egy ecsetvonással húzták volna meg, szeme alatt semmi táska, még akkora sem, mint egy ridikül, nem még bevásárlószatyor méretű. Az arc, ez az utóbbi legalább húsz évet letagadhatna a korából, mert húszévesnek látszik, egyébként nyilván legalább negyven. (Mi van a húszévesekkel? Ők 0 évesek lesznek?) Vagy hazugság. Pontosabban úgy van, hogy elméletileg egyél tojást, attól megtelsz energiával, gyakorlatilag viszont várd meg, míg a tojásból kikel a csibe, nőddögél egy darabig, mígnem ehető méretű lesz, és akkor vígan, lelkifurdalás nélkül eheted, energiád nem lesz ugyan sok, de legalább simabőrű leszel – mondja Vuk.