A Csallóköz mint Krím?

trianon vél

Még majdnem egy évünk van a trianoni diktátum századik évfordulójáig, de egyes szlovák politikusok máris elkezdtek a magyar revízióval riogatni.

A jelenség annál érdekesebb, mivel a konkrét példánk nem a Kotleba-féle szellemi műhelyből érkezett – azon talán nem is lepődtünk volna meg –, hanem egy liberális (vagy legalábbis egykor annak mondott) pártból, az SaS egyik képviselőjétől. 

Az történt, hogy Martin Klus képviselő egy Facebook-bejegyzésben megpróbált odaszúrni a Krím annexiója felett örömködő oroszbarát és szlavofil internetes trolloknak. Ehhez viszont azt a módszert választotta, hogy

a Krím félszigetet a „mindig magyar” Csallóközhöz hasonlította, és eljátszott a gondolattal, hogy mi lenne, ha azt is azonosító nélküli katonák lepnék el, akik egy „népszavazással” elcsatolnák a területet Szlovákiától, aztán úgy tennének, mintha minden rendben lenne.

Ennek pedig nem örülnének az oroszbarát atyafiak, ugyebár. 

Ha a legjobbat feltételeznénk a képviselő bejegyzéséről, akkor hihetnénk azt, hogy a hazai példával egy messzi és nehezen érthető konfliktust próbált meg közelebb hozni az itteni emberekhez. A gond az, hogy ez a példa szinte semmilyen téren nem állja meg a helyét. A Csallóköz nem autonóm köztársaság, Magyarország sem Oroszország (bármekkora legyen is a barátság Orbán és Putyin között), Szlovákia és Magyarország az EU tagországai, és együtt sem lennének képesek olyan hadsereget kiállítani, ami bármit képes elfoglalni és huzamosabb ideig megtartani. Már ha akarnának, csakhogy határok nélküli Európában a revizionalista politika körül elfogyott a levegő, komolyan vehető politikusok nem is nagyon beszélnek róla, mert szembe megy mindennel, amiről az EU szól. 

Martin Klus viszont ezzel riogat, és hogy nem a levegőbe beszél, a dunaszerdahelyi DAC-meccseket hozza fel példának: „Menjenek el Dunaszerdahelyre futballra, vessenek egy pillantást néhány magyar politikus Nagy-Magyarországról szóló üzeneteire, és majd figyeljék, mi zajlik itt néhány hónap múlva a trianoni diktátum századik évfordulóján.” Valami igen félelmetes dolog történhet Dunaszerdahelyen, mert nem Klus az első szlovák honatya, aki megrettent a DAC-meccseken uralkodó hangulattól – az SNS-es Dušan Tittel is ezzel érvelt, amikor be akarta tiltani a magyar himnusz éneklését. (Persze, ne tegyünk úgy, mintha egy ilyen mérkőzésen nem csapnának magasra a nemzeti érzelmek, de ez még messze van Krím annexiójától.) És ugyan mi történik jövőre a diktátum századik évfordulóján?

Hogy populista politikusok felkapják a témát, és ezen lovagolva próbálnak olcsó szavazatokat gyűjteni a tényleges munka helyett? De hát nem ezt teszi ön is, kedves képviselő úr? 


A bejegyzés végén ott a tanulság: bizony, Szlovákiának a nemzetközi szerződések betartása mellett kell kiállnia, mert akár itt is megtörténhet az, ami a Krím félszigeten. Ebből annyi tényleg igaz, Szlovákiának érdeke, hogy az EU-ba betagozódva kiálljon a nemzetközi szerződések betartásáért, mert csak így van esélye az Oroszországhoz vagy Kínához hasonló nehéz súlyú versenytársak ellen. De ehhez nem kell azzal riogatni, hogy Magyarország a Csallóköz visszafoglalására készül. 

Trianon századik évfordulójáról méltó módon kell megemlékezni, mert az akkor okozott traumát még szemmel láthatóan nem sikerült feldolgozni a határ egyik oldalán sem. Erre viszont csak akkor kerülhet sor, ha politikusok en bloc kimaradnak a párbeszédből, és a történészekre bízzák azt. Lehet, hogy Klus képviselő jót akart, de a bejegyzésével csak azt érte el, hogy egy szintre került a facebookos trollokkal, akik ellen fel szándékozott lépni. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?