A civilek és a politika

Ezért úgy gondoltuk, a téma tágabb teret érdemel, s lehetőséget kell adnunk olyan civileknek és független értelmiségieknek, akik érdemben hozzá tudnak szólni a kérdéshez. Nyilvánvaló, hogy a téma túlmutat a Csemadok és az MKP kapcsolatán, amely a problémának inkább a terméke, mintsem az okozója.

A klasszikus államelméletekben szigorúan elválik egymástól a politikai, az üzleti és a civil szektor. A legmarkánsabb különbség a funkciókban látható: a politikai szféra funkciója a hatalomgyakorlás (elsősorban kormányzati pozícióból), az üzleti szféráé a profittermelés, a civil szektoré pedig különböző társadalmi érdekek képviselete, a hatalomgyakorlás igénye nélkül. Egy modern demokratikus társadalomban mindhárom szféra létjogosultsága megkérdőjelezhetetlen, s fontossági sorrendet sem állíthatunk fel közöttük. Egyszerűen mindháromra szükség van, s mindnek más-más a játéktere.

Ez lenne az elmélet. Ám mint tudjuk, a gyakorlat sokszor másként fest. Azért is, mert a felvázolt modell a nyugati típusú demokráciákat vette alapul, amelyek több évszázados szerves fejlődés során jutottak el a mai szintre. Nálunk azonban merőben más a helyzet. A posztszovjet blokk országaiban felülről irányított folyamatról beszélünk: a demokratikus intézmények nem szerves folyamat részeként, hanem tudatos politikai átmenet keretében alakultak ki néhány év leforgása alatt. Így aztán az eredeti funkciók sem érvényesülhetnek maradéktalanul. Talán nem túlzás azt állítani, hogy a politikum és az üzleti szféra összefonódása minden posztkommunista országban óriási probléma, teret adva a gigászi méretű korrupciónak, amely sok esetben már-már az állam alapvető funkcióit bénítja meg. Hasonlóképpen, míg a nyugati demokráciákban a civil szektor a politikai és üzleti szféra ellensúlyaként, különféle társadalmi érdekek védelmére jött létre, s így a közvetlen demokrácia egyik elemének tekinthető, addig a miénkhez hasonló új demokráciákban a civil szervezetek a politikai pártokkal egy időben, ugyanazon folyamat eredményeként keletkeztek. Ez természetesen kihat a kölcsönös kapcsolatukra is.

Még bonyolultabb a helyzet egy olyan kis közösségben, mint a szlovákiai magyar. Itt a felsoroltakon kívül szerepet játszik a „kevesen vagyunk” tényező is. Magyarán, egy kis csoportban a közügyekért érdeklődő egyének köre korlátozott, így sokkal könnyebben előfordul, hogy ugyanazon személyek hol politikusként, hol civilként tesznek a „közös ügyért”. Ráadásul fontos szerepet játszik az is, hogy a kilencvenes években, amikor modern pártjaink és civil szervezeteink formálódtak, a szlovákiai magyarság számára az elnyomó nacionalista államhatalom volt a „fő ellenség”, amely ellen valóban minden erővel össze kellett fogni. Ez nagymértékben rányomta a bélyegét a politikai és a civil szféra kapcsolatának további alakulására, jelentősen deformálva azt olyan értelemben, hogy nem engedte különválni és önállósodni a kettőt.

Márpedig egy egészséges társadalomban a politikai és a civil szférának igenis el kell különülnie egymástól, éppen a funkcióik különbözősége miatt. Mint azt már fentebb leírtuk, a politikának a legfőbb funkciója a hatalomgyakorlás. Ebből következik, hogy bármilyen civil érdek támogatása csak addig érdekes egy politikai párt számára, amíg az egybecseng a hatalomszerzési ambícióival (lásd: népszerű civilek választáson való indítása, aminek a célja a szavazatmaximálás). Ezzel nincs is semmi gond, hiszen ez a pártok alapvető hivatásából következik. A gond akkor keletkezik, amikor a civil szféra részéről nem létezik egészséges ellenállás a teljes bekebelezéssel szemben, például azért, mert a források kulcsa a pártok kezében van. Számos társadalmi érdek ugyanis túlmutat a politikai érdekeken, sőt van olyan is, amely egyenesen ellentétes azokkal – ilyen például a politikusok ellenőrizhetősége, a közkiadások átláthatóbbá tétele vagy a politikusok hatalmának korlátozása. Márpedig a politikusok nem mazochisták, hogy önként és dalolva lemondjanak a kiváltságaikról. Ezekben a kérdésekben csakis akkor történhet előrelépés, ha erős a társadalmi nyomás, ami éppen a civil szféra feladata. De hogyan is várhatjuk el a civil szférától, hogy ellássa ezt a feladatát, ha valójában egy test, egy lélek a politikával? Sehogy.

Kisebbségi közösségekben van még egy nagyon fontos tényező, amely indokolja az erős és független civil társadalom szükségességét. Az ilyen közösségek érdeke ugyanis szükségszerűen mindig kisebbségben lesz a többségéhez képest, s akkor lehet a leghatékonyabban érvényesíteni, ha bizonyítani tudjuk a legitimitását, azaz elhitetjük a többséggel, hogy valódi társadalmi igénnyel vág egybe. Vegyünk egy aktuális témát – a kétnyelvű helységnévtáblák ügyét. A magyarellenes politikusok kedvelt érvelése a kilencvenes évek óta, hogy az ilyesmi – egyéb nemzetiségi követelésekhez hasonlóan – csak a magyar politikusok kitalációja, az embereket csak az érdekli, hogy legyen munkájuk és rendes nyugdíjuk. A Kétnyelvű Dél-Szlovákia Mozgalom akcióinak köszönhetően ez az érvelés többé nem állta meg a helyét, hiszen nyilvánvalóvá vált, hogy a magyar nyelvű feliratokra igenis van társadalmi igény. Ezt az adut vette ki a közösség kezéből a Kétnyelvű Dél-Szlovákia Mozgalom négy tagja azzal, hogy feliratkoztak az MKP választási listájára. Innentől fogva bármely nacionalista politikus ismét azt mondhatja, a kétnyelvű helységnévtáblák témáját csak az MKP tartja fontosnak, s a KDSZ akcióit a valóságban a párt irányította. Ez nyilvánvalóan nem igaz, de a nacionalista politikusokat ez nem nagyon szokta izgatni. Márpedig az előttünk álló választások után jó eséllyel alakulhat egy erősen magyarellenes Smer–SNS kormány.

Berényi József az MKP–Csemadok szövetség jogosságát indokolva rámutatott, a Csemadok vezetői 1998 óta folyamatosan politizáltak az MKP színeiben. Bár ezt semmiképp sem tekinthetjük a jelenlegi állapot igazolásának, a mostani MKP-vezetés „védelmére” szóljon, hogy ez az összefonódás valóban sokkal régebbi eredetű, s bőven a Bugár-érába nyúlik vissza, tehát azért nem kis részben a Híd elnöke is felelős. A sors iróniája, hogy saját „gyermeke” most Bugár ellen fordult. Talán ez is bizonyítja, hogy a civil/politikai összeborulás nagyon könnyen a visszájára fordulhat, ezért is jobb, ha mindenki marad a maga játékterén.

Végezetül pedig még egy megjegyzés: a politikum és a civil szféra különválása egyáltalán nem a széthúzásnak, vagyis a közösség hanyatlásának a jele. Éppen ellenkezőleg. Minél fejlettebb egy társadalom, annál strukturáltabb, egyes összetevői annál autonómabbak, s ha kell, egymás irányába ellenőrző szerepet is betöltenek. Ez az egyik alapfeltétele annak, hogy egy közösségen belül a lehető legtöbben megtalálják a helyüket és érvényesülhessenek, s erre ne csak a párt(ok) áldásával legyen mód. A politika és a civil szektor külön útra térése tehát közösségi érdek. Reménykedjünk, hogy ezt a kulcsjátékosok is belátják, s a közös múlt és a vitathatatlan kölcsönös vonzalom ellenére képesek lesznek egymás irányába egészséges önmegtartóztatást gyakorolni.