A bóvli bosszúja

Az ember szereti családi, rokoni körben ünnepelni a nevezetes születésnapokat, hát még ha a szeme fényéről, egyetlen gyermekéről van szó. Ilyenkor jön a torta, játékok, ajándékok, ruhák tucatja, koccintanak a kicsi egészségére, sorjáznak a jókívánságok. Nos, a minap is ez történt ismerőseimnél. Épp az egyéves gyermek szülinapját ünnepelték. Behozták a csodaszép tortát, letették a kicsi elé. Persze, hogy színes és izgalmas legyen az egész, a torta tetején egy látszatra fehér, viaszos izé trónolt, nem gyertya, hanem olyan megmagyarázhatatlan formájú és állagú bigyó. Na most: a bigyó közepét meggyújtották. Vendég barátom döbbenten figyelte, hogy mi lesz ebből. Mint arról a háziak felvilágosították, ez egy roppant érdekes szerkentyű, mihelyst leég, a közepe szét fog nyílni, mint egy virág, majd pedig fantasztikus látványeffektus következik. Mindez valóban meg is történt, ráadásul az ötletes kis bigyó negédesen rázendített a hepibörzdéjtújúra... És csak kornyikált, kornyikált, kornyikált.

Amikor már vagy jó negyed órája idétlenkedett, a fiatal háziasszony felpattant, felmarkolta a kis vackot és kiviharzott vele a konyhába, ahonnan másodperceken belül hatalmas, súlyos és ritmikus ütések hallatszottak... Ám a kis dög csak fújta a magáét, turbózott, mint egy veszett pacsirta, konok, csökönyös gépiességgel. Kisvártatva a boldog nagyi fogta a megvadult szerkentyűt, és bevágta a ház előtti kukába. Röpke egy óra múlva a szomszédok is becsengettek, üdvözölve a kisdedet, megjegyezve: valami zenél a kukában...

Amikor barátom elbúcsúzott a háziaktól, az átkozott kis bóvli még mindig nyekergett, ugyanakkora hévvel, állhatatosan, dacosan, szinte önimádóan, mint egy megkergült kóristalány, mint benarkózott statiszta a tehetségkutatón. A már fülsértően idegesítő vackot barátom úgy próbálta elintézni, hogy a járdán, két lábbal, ritmikusan ugrált rajta. Ez csak némileg javított a helyzeten, mert az undok kis dög csak azért se hagyta abba a csupaszirup hepibörzdéjt. De nem ám! Magasabb hangfekvésre váltott...

Hogy azóta szól-e a műremek, nem tudom. Remélem, abbahagyta. Bízom abban is, hogy a kisgyerek nem állt meg a (zenei) fejlődésben. Mint utólag kiderült, csak az elemet kellett volna kikapni a pokoli szerkezetből.