A begubózás után

Mostanáig ez leginkább kulturálisan nyilvánult meg: ugyanazokat a filmeket nézzük és zenéket hallgatjuk. Másrészt ugyanazokat a termékeket fogyasztjuk, s nem csak az ételekkel, így van ez az öltözködéssel, az elektronikai berendezésekkel is. Ez a fajta globalizáció mindenkinek otthonos terep. Ezt az élményt fokozta az internetes közösségi oldalak előretörése. Különösen a Facebook megjelenése óta lettek egyrészt még szorosabbak, másrészt még tágabbak kapcsolati hálózataink.  Azonban a globalizáció egy másik fajtája is begyűrűzött az eddig nagyjából nyugodt szigetként éldegélő Közép-Európába: ez pedig a konfliktusok globalizációja. Ma, ha a világ valamelyik részén háború dúl, abból nagy eséllyel a többi régió is rosszul jön ki. A jelenségnek több fajta hordozója van: a médiák, amelyek ma már szinte mindent élőben közvetítenek, továbbá a felhasználók által szerkesztett szociális médiák, amelyek aztán tényleg mindent azonnal átvesznek, átformálnak és továbbadnak, egészen a nemzetközi terrorizmusig. Ez alapvetően formálja át az európai társadalmakat. 

Közép-Európában a közelmúltig még úgy tehettünk, mintha mi mindezen kívül esnénk. Olyan helyen élünk, amelyet jó ideje nem sújtott komolyabb katasztrófa, háború - és maradjon ez minél tovább így! -, olyan helyen, amely a világ sok más részéhez képest jólétet biztosít a társadalomnak, de nem elég gazdag ahhoz, hogy a fősodorba kerüljön. 

2015 után azonban már nem tehetünk úgy, mintha garantáltan és mindörökké ebben a kis elképzelt, háborítatlan rezervátumban élhetnénk tovább. Ma már látszik, komoly ára lehet annak, hogy a szlovák kormánynak nincs erélyes és őszinte állásponttal Ukrajna, Szíria vagy éppen a globális felmelegedés kérdésében. Nem aktív a Nyugat-Balkán integrációjával kapcsolatban. De ugyanez az ellenzékről is elmondható. Ráadásképpen az állampolgárok csak felszínesen követik ezeket a eseményeket, csupán annyira, hogy biztosak legyenek benne, se oroszok, se szírek, se óceániai klímamenekültek nincsenek a spájzban. A többit majd megoldja valaki. 

De nem oldja meg. Közép-Európa lakóinak szembe kell nézniük azzal, hogy hosszú évek után, amikor az események csak úgy lezajlottak körülöttük, most saját maguknak kell szerepet vállalniuk azok alakításában. 

Bár kis ország vagyunk, ez nem jelenti azt, hogy ne lehetnének ambícióink, hogy akár egyéni, akár kollektív szinten megpróbáljunk tenni valamit. Minimum azzal, hogy választóként hozzájárulunk ahhoz, hogy olyan emberek kerüljenek előbbre, akik megérdemlik. Akik hajlandók belátni, hogy a gubó, amivel mentálisan körülvettük magunkat, rohamosan foszlik szét.