A balkárföldi csecsen szál

Szergej Ivanov orosz védelmi miniszter szerint a repülőtér elleni rajtaütés visszaverése után nem volt semmilyen külső támadás, hanem a Nalcsikban lévő bandatagok vették elő kalasnyikovjaikat, és hajtottak Zsigulikon kis csoportokban abba a szomszéd negyedbe, ahová küldték őket.

A gerillatámadás mögötti mélyebb okok közül Kanokov azt emelte ki, hogy a szegénység és a munkanélküliség megkönnyíti az iszlám szélsőséges szervezetek számára a tagtoborzást a fiatalok körében. Elemzők azonban emellett rávilágítottak a kabard nép történelmi sérelmeire és diszkriminálására is, valamint arra, hogy Kanokov elődje idején az összes „nem hivatalos” iszlám szervezetet elnyomták.

Valerij Kokov, aki másfél évtizeden át kormányozta az észak-kaukázusi tagköztársaságot, radikálisnak bélyegzett és üldözött minden olyan iszlám közösséget, amely kívül állt a hivatalos Oroszországi Muszlimok Vallási Tanácsának kabard-balkárföldi tagozatán. Az állandó zaklatás radikalizálta a Kabard-balkárföldi Dzsamaatot (iszlám közösséget) is, amelyet 1993-ban még bejegyeztek (Iszlám Központ néven), de 1997-ben már megtagadták bejegyzésének megújítását. ĺgy a közösség radikálisai a csecsen felkelőkhöz csatlakoztak a Kreml által 1999-ben beindított második csecsenföldi háborúban.

A kabard-balkárföldi iszlám radikálisok, akik közül többen állítólag a néhai Ruszlan Gelajev csecsen gerillavezér táborában kaptak kiképzést a grúziai Pankiszi-szorosban, 2002-ben létrehozták a Jarmúk szervezetet, s viszonyuk annyira elmélyült Samil Bászájev csecsen szélsőséges gerillavezérrel, hogy 2003-ban az ő oltalmuk alatt pihent Bakszán városában.

A Jarmúk gerillacsoportja szervesen beilleszkedett a felkelő és terrorista hálózatokba, amelyek mindinkább az egész Észak-Kaukázusra kiterjesztették tevékenységüket. A Jarmúk fegyveres csapat 2004 augusztusában hajtotta végre első támadását Kabard-Balkárföldön, rendőröket csalva tőrbe Csegem körzetben, s decemberben nagyszámú fegyvert zsákmányolt a szövetségi drogüldöző hatóság nalcsiki részlegéből, négy drogrendőrt megölve.

A mostani nagyszabású támadás előtt a kabard-balkárföldi belügyi erők már-már legyőzöttnek hitték a szervezetet, miután egy nalcsiki lakóház ez év januári megrohamozása során megölték vezetőjét, Muszlim Atajevet, majd áprilisban utóda, Rusztam Bekanov likvidálásáról adtak számot egy átfésülő akcióban, számos fegyverrejtekhely felderítésével egyetemben.

A Jarmúkot zömmel balkárok alkotják, akiknek a XIX. századi orosz hódításra visszanyúló történelmi sérelmeit csak fokozta, hogy a szovjet hatalom betagolta őket az 1922-ben létrehozott kabard-balkár köztársaságba, elválasztva őket türk rokonaiktól.

Joszif Sztálin szovjet diktátor 1943-ban a balkárokat is Közép-Ázsiába deportálta (a csecsenekkel és ingusokkal együtt) a náci megszállókkal való kollaborálás gyanúja miatt. Nyikita Hruscsov szovjet vezető 1957–59-ben őket is hazaengedte ugyan, de újra kisebbsége kerültek köztársaságukban a kabardok, sőt az oroszok mögött. A 2002-es népszámlálás szerint a balkárok 12 százalékát teszik ki Kabard-Balkárföld 901 ezres lakosságának.

A Szovjetunió 1991-es összeomlása nemcsak a hadiipart sorvasztotta el, hanem ideológiai űrt is előidézett Kabard-Balkárföldön (ahol a szovjet korszakban úgyszólván kiirtották az iszlámot). Ezt a vákuumot aztán egyesek az iszlám fundamentalizmus (szalafizmus, vahhábizmus) radikális formáinak hirdetésével igyekeztek betölteni.

Mindamellett a kabard-balkárföldi belügyminisztérium még 2004-ben is alig kétezer hívét tartotta számon a „radikális iszlámnak”. Kanokov beiktatásakor még nyitási szándékukat érzékeltették a (Kokov alatt elnyomott) mérsékelt iszlám közösségek, köztük a Kabar-Balkárföldi Dzsamaat irányában.