250 éve döntötte romba Komáromot a földrengés

MTI-HÁTTÉR

Kétszázötven éve, 1763. június 28-án döntötte romba Komáromot az eddigi legnagyobb erősségű Kárpát-medencei földrengés, amely a Richter-skála szerint 6,3-as magnitúdójú volt.

A gazdag dunai kereskedővárosban az emberek a másnapi, Péter-Pál-napi vásárra készültek, amikor hajnali fél hatkor megmozdult a föld. A korabeli krónikás az elemi csapásról ezt írta: „akik reggel hatod fél órakor a Dunán alúlis, felűlis jöttek, látták Komáromot mintegy három ölre meg emelkedni, s ismét le szállani, mellyre olly nagy por következett, hogy egészlen szemek elől el tűnt.”

A templomok tornyai ledőltek, a városháza tornya az órával a piactérre zuhant, a kolostorok falai, az épülőfélben lévő városi kórház és az ápolóházak annyira megrongálódtak, hogy életveszélyessé váltak. Károkat szenvedtek a belső és a külső vár épületei, a város több utcáján megnyílt a föld, a Vág-Dunánál kénköves vizet, majd hamuszínű barna homokot hányt ki a vulkanikus erő. A várban karvastagságban sárga színű, kénkőszagú láng tört ki, majd zavaros víz és kénes homok lövellt elő, amely rövid idő alatt betöltötte a várárkot. Sokan félelmükben a dunai hajókra menekültek, de a földindulás a felcsapó hullámok formájában ott is utolérte őket.

63 ember halt meg, száznál többen szenvedtek kisebb-nagyobb sérüléseket. Komárom épületeinek harmada elpusztult: összedőlt hét templom és 279 ház, súlyosan megrongálódott további 353, az épületállománynak mindössze 9 százaléka maradt sértetlen. Komárom 10 ezernél több lakosával abban az időben Magyarország 5. legnagyobb városa volt. A szemtanú így írt a pusztulásról: „...egyetlen ép ház benne nincsen, mennél jobban építve valának, annál nagyobban ki több, ki kevesebb részekre öszve hasadott, tetőtűl fundamentomig rész szerént öszve is dőlt.”

A földrengés a környéken élő földműves népesség épületeiben jóval kisebb károkat okozott, mert ezek egy ősi technika szerint készültek: a lakóházak anyaga vályog és rugalmas fűzfavessző volt, az egyszerű kunyhók az alap felé fokozatosan szélesedtek, s így jobban állták a rengéseket, mint a módosabb polgárok kőházai vagy a bolthajtásos, többszintes paloták. A tragédiáról Baróti Szabó Dávid A komáromi földindulásról címmel epikus költeményt írt, az eseményekről Jókai Mór is beszámolt Az elátkozott család című regényében, s számos festmény is megörökítette az elemi csapás következményeit.

Mária Terézia királynő összeíratta a károkat, a rengés erősségére ezekből az adatokból lehet következtetni. A legnagyobb pusztítás a Duna bal partján következett be, a királynő ezért felajánlotta az ott lakóknak, hogy települjenek a jobb partra. A helybéliek azonban a virágzó fakereskedésre tekintettel ezt nem fogadták el, ezután a helytartótanács úgy intézkedett, hogy az újjáépítés során a házak földszintesek legyenek, fából s bolthajtások nélkül épüljenek, a mennyezetek is gerendából készüljenek, a tűzveszély miatt pedig a házak között hagyjanak közöket.

A földmozgás epicentruma Győrtől északkeletre és Komáromtól északnyugatra helyezkedhetett el, a rengéseket még Drezdában és Lipcsében is érezni lehetett. A feljegyzések szerint Ácson, Bábolnán és Győrben is komoly károk keletkeztek, romba dőlt a zsámbéki templom, amelyet aztán már nem építettek újjá. Budán, a Vízivárosban megváltozott a források vízhozama. A rengések erős morajtól kísérve, gyengülő erővel még napokig folytatódtak egészen szeptemberig.