2017: a Kelet alkonya?

Kezdjük rögtön a legnagyobbal, Amerika és az EU mellett a világ három vezető gazdasága közé tartozó Kínával, amely továbbra is dinamikus, 6 százalék feletti tempóban nő évente, csakhogy ugyanúgy fenntarthatatlanul, mint a Nyugat a 2008-as válság előtt. Az adósságok ugyanis kétszer olyan gyorsan nőnek, mint a gazdaság, a GDP-arányos teljes adósság (a kormány, a vállalatok, a háztartások és a pénzügyi szektor összesített adóssága) 300 százalék felett van, ez magasabb, mint az Egyesült Államokban vagy Németországban, a kínaihoz hasonló fejlettségű országokról nem is beszélve. És akkor még nem szóltunk minden idők legnagyobb ingatlanpiaci lufijáról, ami a kínai nagyvárosokban kialakult. Kína tehát simán beleszaladhat egy nagy pénzügyi válságba, egy Amerikával és az EU-val kibontakozó kereskedelmi háború ezen csak súlyosbíthat. Az országra és a világgazdaságra nézve a következmények beláthatatlanok, de bizonyosan drámaiak.

Pekingből jövet megállhatunk Moszkvában, ahol már két éve válságban a gazdaság, a GDP a tavalyi harmadik negyedévben is tovább csökkent, bár már csak 0,4 százalékkal. 2017-ben végre kimászhatnak a recesszióból az oroszok, de a kilábalás bizonytalan, és persze senki se számítson kínai tempójú növekedésre. Ha az olajárak nem nőnek vagy legalább nem stabilizálódnak, és nem sikerül valahogy kimászni a háborús kalandokból meg a nyugati szankciókból (a kettő nyilván összefügg), akkor teljesen kiapadhatnak a tartalékok, újabb költségvetési megszorítások jöhetnek, de akár vállalati csődök is, és az állam fizetésképtelenségét sem lehet kizárni. A kormány pénzügyi nehézséginek politikai következményei is lehetnek – bár Putyin bukása és az Orosz Föderáció szétesése nagyon valószínűtlen, hosszabb távon viszont ennek esélye is nőhet.

A baráti kapcsolatait Putyinnal újra elmélyítő, egyértelműen diktátori tejhatalomra törő Erdogan török elnökre is nehéz év vár. Itt az egyre nagyobb külső gazdasági egyensúlytalanságnál (jelentős folyó fizetési mérleghiány, a török líra instabilitása, nagyarányú, jelentős részben külföldi devizában történő eladósodás stb.) is nagyobb a biztonsági kihívás. A szíriai konfliktusba, a szíriai, iraki és saját kurd lakosságával való háborúba egyre jobban belegabalyodó, az iszlamista és a kurd terrorizmus által egyre jobban fenyegetett Törökországban már-már polgárháborús a helyzet, és ez a gazdaságot (főként annak egyik alappillérét, az idegenforgalmat) is aláássa. Ráadásul ezekkel a kihívásokkal a 2016. júliusi puccskísérlet utáni hatalmas tisztogatásokkal meggyengített hadsereg és rendőrség kénytelen szembenézni.

De egyre ingatagabb a térség többi jelentős hatalmát (Egyiptom, Irán, Szaúd-Arábia) irányító rezsimek helyzete is, persze nagy különbségekkel, a költségvetés helyzetét és az életszínvonalat tekintve.

Kicsit távolabb a két atomhatalom, Pakisztán és India bármikor újra egymásnak ugorhat, de nem sokkal jobb a helyzet a Dél-kínai-tengeren sem, ahol Kína folyamatos erőfitogtatással és mesterséges szigetek építésével terjesztgeti érdekszféráját a regionális hatalmak – Japántól Vietnamig – rosszallását kiváltva.

Szóval a világ a fejlett országok problémái nélkül is kész aknamező, sőt elmondható, hogy a fejlődő hatalmak okozta rizikók (a világgazdaságra és a világbékére) már jóval meghaladják a Nyugatról kiinduló kockázatok mértékét.