2016 – egy elképzelhetetlen év

<p>Idén megáll a bolygó felmelegedése; Brüsszelben a Bizottság és a Parlament közfelkiáltással Orbán Viktort és Robert Ficót nevezi meg az év európai politikai vezetőjének, kreatív patriotizmusukat honorálva &ndash; néhány fejezet egy szédítően fejreállított esztendő forgatókönyveiből.</p>

– Schmitt Pál utánaszámol a költségeknek és lelkiismereti okokra hivatkozva mégsem támogatja a budapesti olimpia rendezését, egyúttal lemond a Nemzet Sportolója cím után járó havi juttatásokról.


– Bernie Sanders megválasztott új amerikai elnök első intézkedéseként élő műsorban rúgja ki alelnökét, Donald Trumpot.


– Soros György jelentős támogatásban részesíti a Bagdy Emőke pszichológus vezette Három Királyfi, Három Királylány népesedési mozgalmat.


– Ákos, a dalnok egyszer sem szerepel a Heti Válasz címlapján.


– Zsohár Zsuzsanna aktivista két méter magas kerítést húz az ingatlana köré idegenek illetéktelen beszivárgása ellen.


– Habony Árpádot megbízható tanúk fotókkal is megerősített egybehangzó állítása szerint egy teljes hétig nyaralni látják az abádszalóki kempingben, ahol három ittas nyugdíjas inzultálja.


– Juhász Péter belvárosi politikus lesz az MTK új elnöke.


– Új arculattal és műsorfolyammal jelentkezik a közmédia, a friss szlogen: Rossznak lenni jó.


– Kiszivárog a brüsszeli adminisztráció válságterve, amely a valóságtól történt elszakadást súlyos problémának ítélve javaslatot tesz az európai intézmények ciklikus költöztetésére legalább tíz város között, hogy a decentralizációval visszanyerhessék a polgárok bizalmát.


– A Magyar Idők üres címlappal jelenik meg a kormány sajtószabadság elleni támadásai ellen tiltakozva.


– Fischer Ádám karmester a Die Weltben hívja fel az európai polgárság figyelmét, hogy a kontinens szellemi hagyományainak védelmében legyenek nyitottabbak az Orbán Viktor által képviselt új liberalizmus-felfogásra.


– Oravecz Imre- és Szilágyi István-életműsorozatot jelentet meg a Suhrkamp német irodalmi kiadó.


– Farkasházy Tivadar házigazda kifejezett kérésére a szárszói értelmiségi találkozón Török Gábor politikai elemző tartja a nyitóelőadást, amelyet szűnni nem akaró, Tihanyig visszhangzó vastaps követ.


– Valóságmegismerő avasi show-ja folytatásaként egy rekvirált rózsadombi villába költözik Gyurcsány Ferenc ellenzéki politikus, ahova több, Dunakeszin kidobott fekete zakót fogad be.


– Parlamenti etikai eljárás indul Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes ellen, mert vasárnap kinyittatott egy vadászboltot.


– Novemberben beteljesül Lengyel László közgazdászguru februári, Népszabadságban megjelentetett, Shakespeare-idézetekkel is okadatolt politikai előrejelzése a pártrendszer tektonikai trendjeiről. Egy héttel később két találata van a lottón.


– A 168 óra a nevetségessé válás veszélyével indokolva megszünteti „5176 napja nem tudjuk” című rovatát.


– 2016-ban nem jön létre újabb baloldali ellenzéki párt.


–     L. Simon László néha igen–néha nem államtitkár visszafizeti a tévedésből felvett biokertészeti állami pályázati támogatást, és megtiltja összes családtagjának az ilyen jellegű tendereken való részvételt, amíg övéi maradnak hatalmon.


– Kunhalmi Ágnes megtalálja eredeti és hiteles BKV-bérletét és nyelvvizsgáját.


– Vidnyánszky Attila és Máté Gábor színházigazgatók Magyar Narancs Párbeszéd-díjat kapnak a Csáki Judit kritikus vezette kuratórium javaslata nyomán.


–     A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom –vállalva a rendezvény biztonsági felügyeletét, egyelőre kísérleti jelleggel – saját információs sátorral és színpaddal vesz részt az ozorai fesztiválon.


– Parti Nagy Lajos költő belép a Magyar Művészeti Akadémia soraiba.


– Bauer Tamás az Élet és Irodalomban megjelenő, mindössze két flekk terjedelmű írásában szakmai párbeszédre hívja Matolcsy György bankelnököt, elismerve kollégája tagadhatatlan eredményeit a keynesiánus gazdaságpolitika újradefiniálásában; ugyanebben a számban Tamás Gáspár Miklós jegyzetekkel együtt másfél flekkes cikkel jelentkezik.


– Feloszlatják a Dunakeszi Kinizsi futsalcsapatát, mert nem tudja fizetni a terembérletet.


– A magyar labdarúgó válogatott az Európa-bajnokság csoportmérkőzéseit fölényesen nyerve továbbmenet, a döntőben Szlovákiával találkozik és büntetőrúgásokkal megnyeri a tornát, miután a tizedik körben Novota János nem tudja megfogni Priskin Tamás tizenegyesét.
Fantáziában gazdag, békés új esztendőt minden kreatív polgárnak a Duna mindkét oldalán!


A szerző magyarországi publicista

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?