2006, a nyelvújító év

Mert polgárjogot nyert, ott van a szótárban, a böszmeség mellett. Bár egyelőre még mindkét szót aláhúzza a helyesírás-ellenőrző, bízzunk benne, hogy ez nem sokáig marad így!

Ha valaki egy éles konfliktushelyzetben, július 9-e előtt, a tényleges ütésváltást megelőzően a „Kapsz egy Zidane-t!” mondattal kívánta volna lelkileg felőrölni ellenfelét, az akár még kedves gesztusként is dekódolhatta volna az ígéretet, azt gondolván, hogy a vérben forgó szemű illető valamilyen futballrelikviával szeretne neki kedveskedni. Ma már tudjuk, így kell intelligensen kifejezni a lefejelési szándékot.

Büszkébbek vagyunk!

Büszkébbek vagyunk, mint 3 éve! Gondolták volna? 2003-ban még csak a lakosság 49 százaléka volt büszke a Szlovákia által elért eredményekre. Ma már 71%, igaz, a Nagyszombati kerületben csak 61, valószínűleg a magyarok már megint rontják az átlagot…

Ugye önök is látják, érzik, hiszik, ez elsősorban a népbarát baloldali kormányunk érdeme. Hogy dübörög a gazdaság, hogy a korona történelmi rekordokat döntöget, hogy van karácsonyi nyugdíj, hogy az elsőszülött gyermeket körülbelül a minimálbér kétszeresével támogatja az állam, igen, köszönjük neked, Robert! Ez a lakosság majd’ 30%-ának véleménye, akik végre hatalomhoz engedték a miniszterelnöki székért régóta lihegő Smer-vezért. A Dzurinda-kormány bukásának oka – a koalíció elkopása mellett, mert ki tudja ma már, mi (volt) az az ANO? – valószínűleg kommunikációs hiba. A lakosság – mint látjuk, nagy többsége nem tudott párhuzamot vonni a javuló életszínvonal és a reformok között, csak azt látta, hogy 20 koronát kell fizetni az orvosnál. Naná, hogy azt fogják megválasztani, aki azzal kecsegtet: nem kell fizetni az orvosnál. Mert a gazdasági mutatók mutogatásával nem lehet megszólítani a választók széles rétegét. Aki ezt nem tudja, meg is érdemli, hogy elverjék a vályútól. Na de kik jöttek helyettük? Rájuk valószínűleg nem leszünk büszkék…

Hedvig éve

Felesleges feltenni a kérdést, lett-e volna Hedvig-ügy, ha a hol látens, hol kevésbé látens kormányzati támogatást érezve nem bátorodnak fel a hol látens, hol kevésbé látens nacionalisták, akik – ne legyenek illúzióink – nincsenek kevesen e hazában. Augusztus 25. előtt mindössze egy Hedviget ismertem. Nem egy gyakori név. Augusztus végén éppen hurcolkodtunk. A kora reggeli órákban, szétszerelt bútorok és dobozhalmok között csengett a telefonom. Azt hiszem, jogosan a „Ki a csoda ez ilyenkor?” (Valójában egész mást mondtam, de hát…) kérdéssel indítottam. Egy a Konstantin Egyetemen tanító ismerősöm volt, hogy ugyan adnám meg neki a nyitrai munkatársunk telefonszámát, mert megverték egy hallgatójukat. Álomittas kábultomban először arra gondoltam, egy goromba nyelvész honorálta egy Zidane-nal egy diák mérsékelt ismereteit – irodalmárról ilyent soha nem feltételeznék – aztán, amikor megtudtam miről van szó, rögtön felébredtem. ĺgy kezdődött (számomra) a Malina Hedvig-ügy, amely a „zsidóknak botrány, a görögöknek ostobaság”. Szerencsére a rendőrség „példás gyorsasággal” göngyölítette fel az ügyet. Szeptember 12-én, a testületet a tartós bizonytalanság légkörének kialakításával és fenntartásával sikeresen destruáló ex-vendéglátós belügyminiszter a kormányfő jelenlétében ismertette a megdönthetetlen bizonyítékokat, és hirdetett ítéletet: nem történt bűncselekmény. Ettől a naptól a történet két változatban élt. Voltak, akik egy az egyben hitelt adtak Kaliňák verziójának, és voltak, akik nem, így két igazság alakult ki. Kétségkívül vannak helyzetek, mikor egyidejűleg két félnek is igaza lehet, ez azonban nem olyan. Jó lenne tudni, hogy a „magyar igazság” vagy a „szlovák igazság”-e az „igazi igazság.” Kívánhatunk-e többet a jövőre nézvést?

Ügyek helyett

Ebben az évben sok volt az ügy. A Hedvig-ügy, a harminc évig húzódó, mégis kétségeket hagyva lezáruló Cervanová-ügy; az eddig köztiszteletben álló üzletembert egy csapásra erőszakos állatként beállító Rehák-ügy, a fővárosi sztárügyvédet hírbe hozó Valko-ügy, a Speciális Bíróság bezárásának július 19-e óta húzódó ügye, a tévészékház-ügy stb. Ügyekkel tele van a padlás, meg az átlagpolgár töke. Hát nem történt más ebben az évben, csak ügy? Nézzük tömören, csak számokban.

3,36 millió 12, 64, 147, 0,3. Talán aki nem Enigma-kódfejtő, az is sejti, hogy ezek a számok a focivébé különböző mutatói. 3,36 millió néző a 12 helyszínen, 64 meccs, 147 gól. Na jó, az utolsó szám kicsit övön aluli, ennyi százalékponttal járult hozzá a sportesemény a gazdasági növekedéshez. Gondolom, az olaszokéhoz meg a franciákéhoz nem annyira, mert ott mindenki a tévét bámulta.

43 évig bujkált Bernardo Provenzano szicíliai maffiafőnök, mielőtt április 11-én elkapták volna. Szép 43 év lehetett.

Lassan 7 hónapja, hogy Csehországban nincs kormány. A június elején tartott választások ugyanis váratlan eredményt hoztak, a jobb- és baloldalnak egyaránt 100-100 voksa van az alsóházban. Több mint fél éve töketlenkednek a politikusok, ennek ellenére a csehek jóval többet költöttek karácsonyi ajándékra, mint mi. Szerintem észre se vették, hogy ott fönt valami nincs rendben.

96 évesen hagyott itt bennünket Faludy György.

Hát ilyen (is) volt ez a 2006. A közért kicsit is aggódó ember, látva a magát baloldalinak nevező kormány, az előző garnitúra tartalékait és érdemeit felélő esztelen osztogatását, talán kicsit keserű szájízzel fog pezsgőt bontani. Sajnos. Mert láttunk már ilyen osztogató kormányt, és annak bukását egy határral délebbre. Aztán mi lett belőle.