Vadak és üldözöttek

Szombaton debütált a Kittenberger – Az utolsó vadászat című új magyar film a Duna Televízióban, a díszbemutatót pedig alig másfél hete tartották a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban. Tősér Ádám filmjében, amely az ugyancsak szombaton nyíló vadászati világkiállítás alkalmából készült, az idős Kittenberger Kálmánt játssza. Miért vállalta el a világhírű magyar Afrika-kutató életéről szóló filmet?

Nekem nagy megtiszteltetés volt, hogy egyáltalán gondoltak arra, hogy az én kedvenc vadászíróm Kittenberger Kálmán volt. Mindent szeretek, ami vele kapcsolatos, például Fekete István Kittenberger Kálmán élete címmel írt könyvét is. Amikor tavaly megkerestek azzal, hogy vállaljam el az időskori énjének megformálását, olyan boldogan elvállaltam, mint még talán semmit. És még meg is köszönték – ők nekem, azt, hogy igent mondtam.

Hol forgattak?

Hát nem Afrikában! (Nevet.) Különböző helyeken, például kis erdőben meg vadászházban. Sőt, Nagymaroson a saját házában is vettünk fel jeleneteket. Érdekes volt, hogy ott forgathattunk, mert állítólag harminc éven keresztül birtokában volt a ház, ott is halt meg 1958-ban.

Kihívást jelentett eljátszania a nagy vadászt?

Azt szoktam mondani, hogy a színészet azon kevés dolgok egyike, ami nem tanítható és nem tanulható. A színészet ösztön kérdése. Nálam ez, úgy látszik, már régen kifejlődött, hiszen tizenévesen már néptáncoltam és szerepelgettem, ennek pedig már idestova hetven éve. Számomra az volt az igazán nagy szó, hogy most „kisvadászkaként” eljátszhattam az egyik legjelentősebb magyar vadászt, aki nemcsak hatalmas vadász, hanem egészen kivételes gyűjtő volt. Én lepuffantok egy-egy vadat, rendben van. Kittenberger viszont majdnem harminc évig szerkesztette a Nimród vadászújságot, és afrikai expedícióiról több száz állat példányát hozta vagy küldte el a Magyar Nemzeti Múzeum számára. Természetkutatóként felbecsülhetetlen munkát végzett.

A Kittenberger-filmben együtt játszott az idén nyolcvanéves Tordai Teri Kossuth-díjas színművésszel. Pályafutásuk számtalan úton keresztezte a másikét. Különleges a munkakapcsolatunk?

Ó, nagyon! (Legyint.) Komoly, nagy találkozás volt, ahol elhangzott az alábbi mélylélektani dialógus: „Szia, Gyula, hogy vagy?”, „Szia Teri, hogy vagy?” Talán egy-két jelenetünk volt együtt.

Nem kedvelik egymást?

Kedveljük egymást, bár a mai világban, ki tudja…Én úgy tudom, legalábbis a magam részéről, hogy kedveljük egymást.

Évtizedek óta vadászik, viszont amikor a hőse, Kittenberger elhunyt, mindössze huszonnégy éves volt. Találkozott vele?

Huszonnégy évesen kaptam a diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, tehát számomra ezért, nem Kittenberger halála miatt emlékezetes az 1958-as év. Igazság szerint azt sem tudom, hogy mikor született, de azt hiszem, egy korosztállyal arrébb vagyunk egymástól. Mivel huszonnégy voltam, amikor meghalt, elméletileg lehet, hogy összecsúszhatott az életünk, de tudtommal ez nem történt így.

Kik azok a nagy magyar vadászok, akikre még felnéz?

Széchenyi Zsigmond vagy Fekete István.

Kivel vadászna vagy vadászott volna legszívesebben?

Ha lenne még egy fél életem, az sem lenne elegendő ahhoz, hogy alaposan rágyúrjak erre a válaszra. Mondjuk, Fekete Istvánnal, Széchenyi Zsigmonddal, Kittenberger Kálmánnal elég szívesen vadásznék, de talán Ernest Hemingway amerikai írónak vagy János Károly spanyol királynak sem mondanék nemet. Volt olyan barátom, hogy Hofi Géza. Na, a Gézát én vittem be a vadászatba, és nagyon szívesen tettem, mert egy idő után Géza már imádott vadászni. Ha gondolkozom, Beregszászi György és Sipos Tibor vadásztársaim neve is eszembe jut. De higgye el, sokakkal tudok együtt vadászni.

Pontosan mióta is vadászik?

Gyerekkoromban kezdtem, már jóval azelőtt, hogy elbírtam volna a puskát. Valaha tejgumis csúzlival lövöldöztem a verebekre, aztán jött az íj, később hajtó voltam, mint olyan sok kisgyerek. Színészkoromban Benkő Gyula kollégám annyit mesélt a vadászatról, hogy már alig vártam, hogy végre én is kipróbálhassam magamat benne. 1971-ben beajánlott a vadásztársaságba, és azóta hivatalosan – papírral, igazolvánnyal – vadászom. Emlékszem, az első nagyvadam egy szarvasbika volt, amelyet Gemencben lőttem.

Mire vadászott legutóbb?

Legutóbb vadásztam és lőttem is, ami szerencsés párosítás. Lőttem egy őzbakot Biharkeresztesen, tán egy hónapja.

A vadász néha főz is címmel 1993-ban könyvet állított össze a vadászkalandjaiból és vadreceptjeiből. Van kedvenc vadétele?

A fácánleves vagy a vaddisznópörkölt – ha én csinálom. Vaddisznópörköltet például hosszú évtizedek óta csinálok. Lepirítom a szalonnát libazsírban, rádobom a húst, és ha megpörkölődött, akkor teszem hozzá a két fej vöröshagymát, a fokhagymát, a babérlevelet, a további fűszereket, majd tovább pirítom. Ezután jön a paprika és paradicsom, felszeletelve. Úgy negyven perc múlva annyi vizet öntök rá, hogy ellepje a húst és zöldségeket. Ha megpuhul a hús, akkor sárgarépa, gomba és még egy picike víz jön rá, aztán pirospaprika, meg a vörösbor. A fácánleveshez sem kell sok: sárgarépa, fehérrépa, káposzta, hagyma és kis fokhagyma, paradicsom, paprika, no meg a fácánhús. A fiam sáfrányos szeklicével ad színt a levesnek, a hozzávalókat egy cseréptálba rakja, ráönti a vizet és így teszi a kemencébe. Biztos vagyok benne, hogy mások érdekeit fogom azzal sérteni, amit mondani készülök. Ha vadásztól kapok bármilyen vadhúst, abban biztos lehetek, hogy az nagyon finom lesz. Azt, hogy milyen az, amit az üzletben lehet kapni, nem tudom, de vannak kételyeim, mert annyi kézen megy keresztül, hogy fene se tudja… Lehet, hogy friss, lehet, hogy nem az, amit a Tescóban vagy a Lidlben kapni. Igaz, előítéletes lehetek, mert általában vendéglőben sem eszem, csak abban, amit ismerek és tudom, hogy vadásztól érkezik a vadhús.

Miközben feltűnik a Doktor Balaton című napi sorozat epizódjaiban, új előadást próbál: Földes László Hobo Kossuth-díjas előadóművész, blues- és rockénekes, dalszerző Vadászat című zenés játékában szeptember 29-től áll színpadra a Nemzeti Színházban, ahol három másik előadásban is szerepel. Nem tud elszakadni a vadásztematikától, igaz?

Hát, a vadász egy életre vadász, nem öt percre, de én itt csak a vadászház gondnokát játszom, ez egészen más dolog, mint az igazi vadászat. Hobo előadása inkább arról szól, hogy az élet olyan, mint a vadászat: hol mi vagyunk a vadak, hol mi vagyunk az üldözők. Mivel ez egy zenés darab, legalább két sort énekelni fogok, de effektíve nem fogok énekelni, „csak” játszani benne. Nemrég mutatták be a rendezésemben az Egy szoknya, egy nadrág című zenés vígjátékot a József Attila Színházban, közvetlenül a Kittenberger-film díszpremierje után megint csak jelenésem volt az Urániában: a Fekete István életéről szóló A bereki ember című dokumentumfilmben is szerepelek. Hatvanból pedig tegnap jöttem haza… hiába vagyok nyolcvanhét éves, nem vágyok a pihenésre. A koronavírus miatti leállás tavaly igen fájón érintett. Köszönöm, de bezártságból és maszkból, meg színház és forgatás nélküli időszakokból többé nem kérek!

Navarrai Mészáros Márton