Új-Zéland: új beutazási szabályok

Október 1-től pedig kizárólag elektronikus beutazási engedély birtokában utazhatnak be Új-Zélandba a turisták, akik ezen felül turistaadót is kötelesek fizetni

Elektronikus utazási engedélyhez köti a legtöbb állam polgárai számára a beutazást az új-zélandi kormány, ugyanakkor környezetvédelmi és turizmusadót is bevezetnek.

Idén júliustól elsejétől vezetik be fokozatosan az új rendszert, október 1-től pedig kizárólag elektronikus beutazási engedély birtokában (eTA) utazhatnak be Új-Zélandba azok a látogatók, akik vízummentes országokból érkeznek. Ez a szabályozás vonatkozik az összes uniós tagállam, köztük Szlovákia polgáraira is.

Ezzel egyidejűleg egy 35 új-zélandi dollár (21 euró) összegű környezetvédelmi és turizmusadót is bevezetnek, az ebből befolyó összeget infrastrukturális fejlesztésekre költik majd a tervek szerint. Egyetlen ország, Ausztrália polgárai mentesülnek az elektronikus beutazási engedély kérelmezése alól, mi több, nekik a környezetvédelmi adót sem kell megfizetniük.

Az eTA ára 9 NZD lesz (5,40 euró), ha az eTA applikáción keresztül intézik, és 12 NZD (7,20 euró) az eTA honlapon keresztül. A szokásos utazáshoz szükséges adatokat kell majd megadni (útlevél, fénykép, elérhetőség, utazási jogosultság, utazás célja). Az eTA-t a hivatalos honlapon lehet igényelni, a díjat bankkártyával kell kiegyenlíteni. Az eTA és az IVL két évig lesz érvényes.

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?