Új légitársasággal repülhetünk Londonba

<p>Új repülőjáratok indulnak a brit és a magyar főváros között 2017 májusában, amikor a magyar piacon új szereplőként fellépő brit Flybe elindítja Ferihegy és a london környéki Southend (SEN) repülőtér közötti járatait.</p>

Új repülőjáratok indulnak a brit és a magyar főváros között 2017 májusában, amikor a magyar piacon új szereplőként fellépő brit Flybe elindítja Ferihegy és a london környéki Southend (SEN) repülőtér közötti járatait - közölte a Budapest Airport az MTI-vel.

A Flybe az új járatokkal a szabadidős utazókat, elsősorban a briteket célozza meg: számukra Budapest vonzó hosszú hétvégés célpont - írta a Budapest Airport. Hozzátették: a magyar utasok is nyernek az új járattal, mert a szélesebb kínálat általában kedvezően hat az árakra is.

A Southend repülőtérről a belvárosi Liverpool Street állomás közvetlen vasúti összeköttetéssel 50 perc alatt érhető el.

A Budapest-London repülőjáratokra továbbra is nagy a kereslet: a brit utasok száma 14 százalékkal nőtt ebben az évben, az év végére a másfél milliót is meghaladhatja az utasforgalom - áll a közleményben. A Budapest Airport arra számít, hogy a kínálat a kapacitásbővítésekkel vagy új szolgáltatók belépésével más városok irányába is bővülhet.

Az exeteri székhelyű légitársaság Európa legnagyobb független regionális fuvarozója. Éves utasforgalma tavaly 8,2 millió volt. A társaság kiigazított eredménye 5,5 millió font volt 2015-ben, egy évvel korábban 25,5 millió fontos veszteséggel zártak.

Flottájuk regionális típusokból, így ATR-ekből, Embraerekből és Bombardier Q400-asokból áll, 81 gépével a társaság mintegy száz célállomásra repül.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?