Tíz év alatt megváltozott Európa

Minden jel arra mutat, hogy a dán fővárosban tetőzhet az a folyamat, amely csaknem tíz évvel ezelőtt ugyancsak Koppenhágában kezdődött. Szlovákia és több térségbeli ország számára ez azt is jelenti, hogy a prágai NATO-meghívót követően sikerül elérni a másik fő külpolitikai célkitűzést is.

A közép- és kelet-európai országok csatlakozásának lehetősége az Európai Tanács 1993-ik évi koppenhágai ülésén teremtődött meg. Koppenhágában kidolgozták, milyen feltételeket kell teljesíteniük a csatlakozni vágyó országoknak ahhoz, hogy esélyük legyen a belépésre. Ezek az azóta híressé vált „Koppenhágai kritériumok” a következők: a demokrácia, a jogállam és az emberi jogok érvényesülését garantáló intézmények stabilitása, a kisebbségi jogok védelme és tiszteletben tartása, a működő piacgazdaság, valamint hogy a tagjelölt ország gazdasága képes legyen megbirkózni az Európai Unión belüli versenyviszonyokkal és piaci erőkkel. A tagság elnyerésének feltétele az is, hogy a tagjelölt ország képes legyen a tagsággal járó kötelezettségek teljesítésére, beleértve a politikai, gazdasági és pénzügyi unió céljaihoz való csatlakozást. A feltételek között volt az is, hogy az új tagok felvétele nem fékezheti le az európai integráció lendületét. A bővítés kérdései ezek után egyre nagyobb figyelmet kaptak a tagállamok vezetőinek csúcstalálkozóin is. A tagságra pályázó közép és kelet – európai országok 1996 áprilisában egy nagyon részletes kérdőívet kaptak, azzal a feladattal, hogy a válaszokat az év július 26-ig adják át a Bizottságnak. Az említett kérdőív 23 fejezetben taglalta a tagságra váró országok társadalmi és gazdasági helyzetéről, jogszabályairól és intézményeiről. Mindennek a célja az volt, hogy az Európai Bizottság véleményt alkothasson arról, alkalmas-e az adott ország a Koppenhágai kritériumok teljesítésére.

A Bizottság véleményét, amelyek országonként értékelték a közép és kelet – európai országok helyzetét, a csatlakozni vágyó országok brüsszeli nagyköveteinek 1997 júliusában nyújtották át Strasbourgban. Ezzel egyidejűleg a Bizottság akkori elnöke, Jacques Santer az Európai Parlament és a Tanács elé terjesztette a dokumentumokat. A dokumentumok elemzését követően az Európai Bizottság javaslatot tett a csatlakozási tárgyalások megkezdésére öt közép – európai országgal, Csehországgal, Magyarországgal, Lengyelországgal, Szlovéniával és Észtországgal. A Bizottság javaslata alapján a csatlakozási tárgyalások 1998 elején kezdődtek meg. Mint ismeretes, Szlovákia azért nem került azok közé az országok közé, amelyekkel elsőként kezdték meg a tárgyalásokat, mert nem teljesítette a Koppenhágai kritériumok politikai részét. A tárgyalásokra meghívott országokon kívül a Bizottság javasolta, hogy a többi aspiránssal akkor kezdődjenek meg a csatlakozási tárgyalások, ha azok jelentős előrehaladást értek el a kritériumok teljesítésében. Feltétlenül meg kell jegyezni, hogy Ciprus a korábbi döntések nyomán szintén a tárgyalást megkezdő államok csoportjába került, míg Málta belpolitikai okok miatt visszavonta csatlakozási kérelmét (azóta ismét benyújtotta).

A Bizottság a saját javaslatát az Európai Unió jövőbeli fejlődésével foglalkozó, az alapvető közösségi politikákat érintő reformjavaslatokat is tárgyaló Agenda 2000 keretein belül bocsátotta közre. Az Agenda 2000 tulajdonképpen egy átfogó javaslat volt a legfontosabb közösségi politikák, a mezőgazdasági és a strukturális politika finanszírozására 2000 és 2006 között. A dokumentum a csatlakozási tárgyalásokat elsőként megkezdett országok belépésével is számolt, mégpedig 2002-től. Némelyik tagország megnyugtatása szempontjából fontos volt, hogy a szervezet működési és politikáinak finanszírozási költségei a bővítés után sem lépik át az Európai Unió összesített GDP-jének 1,27 százalékát. Az Agenda 2000 javaslatot tett a csatlakozni akaró országok felkészülési folyamatának nagyobb mértékű támogatására, elsősorban két új támogatási alap létrehozásával. Az egyik, a környezetvédelmi és szállítási infrastruktúra fejlesztését támogató, alap az ISPA nevet kapta (a feltételek hasonlóak az EU kohéziós alapjaihoz). A másik, melynek rövidítése SAPARD, a mezőgazdasági szerkezetátalakítás és a vidékfejlesztés céljait hivatott elősegíteni (hasonló feltételekkel, mint az Unió strukturális alapjai). Nagyon fontos mozzanat volt az Európai Tanács 1997. évi luxemburgi értekezlete. A közép – európai országok számára a leglényegesebb döntése az volt, hogy 1998 elején megkezdődhetnek a csatlakozási tárgyalások a tagságra pályázó országokkal – igaz nem mindegyikkel egyforma szinten és formában. A 11 társult ország számára megnyitották a csatlakozási folyamatot. Ennek lényege annak a demonstrálása volt, hogy a csatlakozás minden aspiráns ország számára lehetséges. Azonban minden tagjelölt saját eredményei alapján lesz elbírálva a folyamat során, így csak és kizárólag rajta függött, hogy átkerül-e az első, „haladó” csoportba, vagy ellenkezőleg, visszakerül onnan a másodikba. Az első csoportba a már említett öt plusz egy ország került, míg a másodikba Szlovákia, Lettország, Litvánia, Románia, Bulgária és Málta. Két évvel később a Helsinki csúcson aztán megszüntették a tagjelölt országok két csoportra osztását, és elméletileg mindenki a saját eredményei alapján van megítélve és nem a csoportbesorolása szerint.

Az Európai Tanács döntése alapján a Bizottságnak az egyes tagjelölt országok tagságra való alkalmasságáról, illetve annak fejlődéséről évente jelentést kell készítenie. Ezek lettek a híres évenkénti „országjelentések”.