Tengerparti nyaralásra fapadossal – hova, mennyiért?

tengerpart

 Aki idén szeretne ten­gerparti nyaralásra utazni, az két opció közül választhat: az egyik, hogy a kényel­mesebb megoldást választva utazási irodánál fizet be a vakációra, míg a másik, ha egyénileg szervezve terve­zi meg a nyaralást. Cikkünkben ez utóbbiról lesz szó.

Ha egyénileg szervezünk tengerparti nyaralást, akkor ehhez nem kell más, mint egy jó repülőjegy, egy jó minőségű szállás (hotelben vagy lakásban), egy kis program­terv, és már indulhat is az utazás. Első szempont a jegyár, ami a nyári időszakban egyáltalán nem tűnik fapados árnak. Mint ahogy az az összehasonlító táblázatunk­ból kiderül, a nyári időszakban a fapadosok elég drágán kínálják a jegyeket a kifejezetten tengerparti célállomásokra közlekedő járataik­ra, csak néhány olyan van, ahova a retúrjegy 100 euró alatti áron foglalható. És mivel ezek lecsupa­szított árak, azaz ehhez még meg kell vásárolni az „extra” szolgáltatá­sokat, olyat, mint nagyobb kabin­bőrönd (az alapárban jellemzően csak egy, az ülés alá betehető ké­zipoggyász van), a feladható cso­mag, és ha együtt szeretnénk ülni, vagy egy választott helyen, akkor az ülőhelyért is fizetni kell. Vagyis egy jegy akár 150–300 euróba is kerülhet (azzal pl. lehet spórolni, hogy a nyaralásra egy négyfős csa­lád/baráti társaság csak egy, vagy két feladott poggyászt visz).

Ha a konkrét árakat nézzük, látha­tó, hogy 100 euró alatti áron alig van jegy, az átlag inkább a 150 eu­róhoz közelít, és ahogy közeledik a főszezon, úgy emelkednek az árak. Spanyolország irányába vannak ol­csóbb jegyek (oda mindkét nagy fa­pados üzemeltet járatokat, így van árverseny), Törökország felé 250 euró a legolcsóbb jegy (ez az egyet­len a táblázatban, amely tartalmaz feladható csomagot is), a görög szi-getekre vágyók pedig 100–220 euró közötti áron tudjak retúrjegyet vásárolni (plusz az extrák).

Aki nyáron így szeretne utazni, annak érdemes mielőbb foglalni, mert most a növekvő árak jelentik a tendenciát – csak kivételes esetben, és szezon utáni időpontokra van akciós(abb) jegyár. A foglalásnál fi­gyelni kell arra is, hogy a fapadosok csak heti egy-két járatot üzemeltet­nek, így egy esetleges járattörlésnél (nyáron akár viharok, vagy egyéb okok miatt előfordulnak) legyen B terv a kijutásra, vagy hazautazásra – ilyen esetben ugyanis csak elvétve kap segítséget az utas a légitársa­ságtól, legfeljebb annyit, hogy a kö­vetkező, sokszor napokkal későbbi járatra foglalják át.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?