<p>Március 20-tól, azaz szombattól hétfő estig, majd március 27-től, azaz szombattól keddig sztrájkolnak a British Airways utaskísérői. A hétnapos munkabeszüntetés nagyon sok járatot érint, de a vezetők azt állítják, a gépek 60 százalékát el tudják indítani. Késésekre, járattörlésekre, lekésett csatlakozásokra számíthat az, aki ezen a hét napon utazik az angol légitársasággal.</p>
Sztrájk a British Airwaysnél
ÖSSZEFOGLALÓ
Budapestről naponta három, Bécsből pedig négy járatot üzemeltet a British Airways, így ezen járatok utasait érintheti a sztrájk. Az első hullám pontos menetrendjét lapzártakor tette közzé a légitársaság. Az adatok alapján a három budapesti járat közül csak egy szállít utasokat, a négy bécsi járat mindegyikét törölték.
A munkabeszüntetés mindhárom napján a csak a Budapestről 12.45-kor, és a Londonból Budapestre 8.45-kor induló BA 868-869-es számú járatpár közlekedik. Az utasok ne lepődjenek meg, mivel a járatokat egy másik légitársaság, a Transavia fogja üzemeltetni, Boeing 737-es repülőgépekkel. A sztrájkmenetrend szerint a másik két budapesti British Airways-járatot mindhárom napra törölték.
A jövő héten kezdődő újabb hullámban is valószínűleg hasonló lesz a menetrend, így aki március 27-től március 31-ig utazna a British Airways gépeivel, az jó esetben is csak egy másik légitársaság fedélzetén teheti meg az utat, de annak nagyobb a valószínűsége, hogy otthon marad.
A vezetők közölték: igyekeznek más munkakörökben dolgozó alkalmazottaik átképzésével és átirányításával pótolni a sztrájkoló utaskísérőket, emellett partner-légitársaságoktól bérel repülőgépeket a munkabeszüntetések tervezett idejére, teljes személyzettel együtt. A British Airways tervei szerint a második legnagyobb brit repülőtérről, a londoni Gatwickről a társaság mindegyik hosszú távú járata és a rövid távúaknak is több mint a fele elindul a sztrájk alatt. A legnagyobb londoni bázisrepülőtéren, a Heathrow-n 60, illetve 30 százalékos indulási arányra számít jelenleg a cég e két járatkategóriában.
A jegytulajdonosok az ár visszatérítésére jogosultak, de más időpontokrais áttehetik foglalásukat. Aki csak Londonba szeretett volna utazni, az könnyebb helyzetben van, mivel több légitársaság is üzemeltet az angol fővárosba járatot, így ha mindenképpen el kell utaznia, akkor meg tudja venni az új jegyet. A Budapesti utasok pedig a Malév gépeivel mehetnek Londonba, ha a légitársaságnál az átfoglalás mellett döntenek, és van még szabad hely a gépen. A pontos feltételeket és a lehetőségeket a megerősített ügyfélszolgálaton mondják el az utasoknak. Aki átszállós jegyet vásárolt, és a tengerentúlra utazik, annak is érdemes felvenni a kapcsolatot az ügyfélszolgálattal, mivel ha van rá lehetőség, akkor ajánlanak egy megfelelő megoldást, egy másik járatot vagy dátumot.
A British Airways 12 ezer utaskísérőt alkalmaz, európai kollégáikhoz viszonyítva ők kapják a legmagasabb fizetést. A szakszervezet szerint április második felében újabb sztrájkok lehetnek, ha addig nem sikerül megegyezni a cégvezetéssel a vitás bér- és létszámkérdésekben. (szl, mti)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.