Szombaton: éjszakai csobbanás a magyarországi fürdőkben

Több mint 30 magyarországi fürdőben élvezhetjük az éjszakai fürdőzések hangulatát

Ha még nincs programja a hétvégére, akkor most érdemes Magyarországra utazni – a hétvégén ugyanis több mint 30 fürdőben élvezhetjük az éjszakai fürdőzések hangulatát.

A Magyar Fürdőszövetség által idén 11. alkalommal megrendezésre kerülő eseménysorozat a szervezők szerint még biztonságosabb fürdőzést ígér, mint a korábbiak, hiszen a járványügyi helyzet miatt fokozott figyelemmel üzemelnek Magyarország strandfürdői.

A programban az olyan népszerű (fürdő)városok is részt vesznek, mint Budapest, Hajdúszoboszló, Zalakaros, Sárvár, Komárom és Győr. Július 25-én, tehát most szombaton sokféle programmal készülnek az éjszakai fürdőzés szerelmesei számára: élőzene, DJ-k, habparti, szaunaprogramok, fürdőmozi, lézershow, tűzzsonglőr várja a lazulni vágyókat, míg a mozgásra fogékonyak vízen futó versenyen, csúszdabajnokságokon, fejesugró versenyen vehetnek részt, vagy kipróbálhatják a sárkányhajózást, az aquafitneszt és a legújabb őrületet, a SUP-ot is.

Az eseményre a belépők ára 1000–3000 forint között mozog. A teljes program, belépők, a résztvevő fürdők listáját itt találja. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?