Szex a repülőn, levizelt szomszéd

<p>Megtámadott légiutas-kísérők, pornót néző utas, szeretkező szerelmes pár – csak néhány az idén jelentett botrányokból.</p>

ÖSSZEFOGLALÓ

Egyre több gondot okoznak a repülőgépeken a kifogásolható módon viselkedő utasok. Olyannyira, hogy a Nemzetközi Légiközlekedési Szövetség (IATA) konferenciát szervez jövő márciusra Montreálba, amelynek témája a repülők személyzetének jogai lesznek az ilyen esetekben. „Az utasok rendbontó viselkedése egyre gyakoribb” – idézi a Telegraph Tim Colehant, a genfi szervezet munkatársát. Tipikusnak nevezte például annak nőnek a magatartását, aki miután italát a légiutas-kísérőre öntötte, egész úton csúnyán kiabált a személyzettel és utastársaival.

2007 óta, amióta az ilyen adatokat rögzítik, 15 ezer esetet jelentettek az IATA-nak. „De nyilván sokkal több van, amiről nem is hallunk” – véli Colehan. Szerinte az a baj, hogy a nemzetközi jog nem követte a globális repülési ágazat fejlődését. Az említett bangkoki járaton sem büntették meg a botrányosan viselkedő utast, mert a leszállás urán a rendőrség azt állította, nincs joga a letartóztatáshoz.

Idén is sok botrányos eset történt a levegőben. Egy ittas dél-afrikai pár például Londonból Johannesburgba repült, de nem bírta kivárni a leszállást, és deréktól lefelé meztelenül szexelni kezdett az első osztályon. Csak akkor hagyta abba, amikor a kapitány megjelent, és rendre utasította a fiatalokat.

Nem bírt ösztöneivel az a pár sem, amely a nyáron az amerikai Medfordból Las Vegasba repült az Allegiant járatán. A nő szájával elégítette ki a férfit a többi utas előtt, és csak egy időre hagyták abba, amikor a légiutas-kísérő erre kérte őket. Fejenként 250 dollár bírságot kaptak.

Az utasok gyakran vetkőznek ki magukból az alkohol miatt. Egy orosz nő a Los Angeles–London járaton folyékony szappant ivott, amikor nem adtak neki italt, és megpróbálta megharapni a légiutas-kísérőt. Egy másik repülőn egy férfi bort csent el a tolókocsiról, és bezárta magát a vécébe, hogy megigya.

Részeg volt az a férfi is, aki Johannesburgból Londonba utazott, és pornót akart nézni a laptopján. Amikor felszólították, hogy hagyja abba, nekiesett a személyzetnek, végül meg kellett bilincselni. Később három év börtönre ítélték.

Meglepődött az az idős nő, aki Hawaiiba repülve épp egy filmet nézett, amikor egy férfi felállt a székéről, és levizelte őt. A 28 éves férfit három hétre zárták el tettéért, a nő pedig azt mondta, tönkrement az egész vakációja. Nem beszélve a ruhájáról. (o)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?