Sosem késtek még ennyit a repülőgépek

*

2018 várhatóan az elmúlt évtized legrosszabb éve lesz Európában a késések és járattörlések tekintetében. A múlt évhez képest több, mint másfélszer annyi késést – közel 14,5 millió percet – okoztak a tagországok légiforgalmi irányítóinak sztrájkjai, és az európai légtér kapacitáskorlátai.

Az Airlines for Europe (A4E) szervezet ezért sürgeti az Európai Unió és a nemzeti kormányok illetékeseit, hogy tegyenek gyors és hatékony lépéseket az európai légiforgalmi irányítás rendszerének megreformálására -írja az Airportal.hu légiügyi magazin. 

Az adatok alapján az idei nyár rekordnagyságú késéseket hozott a légiforgalmi irányításban tapasztalható munkaerőhiány, és a légterek kapacitáskorlátai miatt, amely komoly károkat okozott a légitársaságoknak, utasaiknak, és nem utolsó sorban Európa gazdaságának.

Csak az A4E taglégitársaságainak több, mint 5000 járatát kellett törölni, amely közel 800 ezer utast érintett. A légiforgalmi irányítás további problémái ezen felül utasok milliói számára okoztak különböző mértékű késéseket.

A PwC tanulmánya alapján a 2010-2017 között lezajlott sztrájkok közel 13,5 milliárd Euro gazdasági kárt okoztak. Az Európai Bizottság jelentése alapján 2005 óta 357 munkabeszüntetést tartottak a légiforgalmi irányítók Európa-szerte, ezen belül is Franciaországban a legtöbbet, ahol 254 sztrájk zajlott le.

“Európa közlekedési miniszterei december 3-án tartják ülésüket, ami jó alkalom arra, hogy hatékony döntéseket hozzanak az állampolgáraik javára és feloldják a napjainkban meglévő politikai érdekellentéteket. Az Európai Uniónak most kell cselekednie, hogy elkerülje a hosszú távú veszteségeket, amelyek az európai gazdaságot, és a légitársaságok hírnevét is sújtanák.” – mondta Thomas Reynaert, az A4E vezérigazgatója.

A szervezet szerint a légtér hatékonyabbá tételét segítené a “seamless European sky”, amely a nemzeti légtereket, egyetlen, a kontinensen átívelő egységgé olvasztaná össze.

A tagállamok megtarthatnák saját légterük függetlenségét, miközben együttműködnek a határaikon túli szervezetekkel.

Ezzel egy zökkenőmentes, még hatékonyabb üzemelést biztosíthatnának a légitársaságoknak, közvetve pedig az utasoknak. (Airportal.hu)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?