Rendkívüli akciók a téli utazásokra. Merjünk foglalni?

Ha téli egzotikus utazást tervezett, akkor most valóban megéri foglalni. Miért? Soha ilyen olcsón nem kínálták a repülőjegyeket, szállásokat.

 Bár még senki sem tud­ja, mi lesz télen, lesz­nek-e korlátozások, ha igen, milyenek, ám a légitársaságok, szállodák, utazási szolgáltatók úgy készülnek, nem marad el a szezon, így fogadhatják a turistákat, igaz, várhatóan sokkal kisebb számban, mint azt korábban megszoktuk.

Európán belül szinte nincs olyan város, ahova ne találnánk retúrje­gyet 50 euróig, de a téli hónapokra jellemzően inkább 30 euró alatti áron foglalhatunk. Most azonban megnéztük, hogy mi a helyzet a téli, egzotikus nyaralásokkal, mi­lyen áron kínálják a repülőjegyeket, szállásokat. Eddig ezek a nyaralások viszonylag drágák voltak, ám a kö­vetkező szezonban – feltéve, ha újra szabadon, vagy legalábbis a biz­tonsági szabályokat betartva utaz­hatunk – történelmi mélypontra csökkenhetnek az árak.

Hova mennyiért?

Megnéztünk néhány népszerű, eg­zotikus célállomást, és jól látható, minden eddiginél kedvezőbb áron tudunk jegyet foglalni. Miamiba már 199 euróért adnak retúrjegyet (igaz, az odaútra Barcelonában tu­dunk felszállni, de most egy jegy a katalán fővárosba nem több 15-20 eurónál, a hazatérés már Bécsbe lesz), a népszerű thai főváros, és ten­gerparti városok 429 eurótól fog­lalhatók, sőt, a mexikói meseszép tengerpartra, Cancúnba 369 eurós áron repülhetünk. A jegyek között egy szuperakciót is találtunk – ez pedig a Hawaii-szigetek, ahova 383 euró egy oda-vissza jegy (Varsóból, ahova vonattal, vagy repülővel is könnyen és olcsón eljuthatunk).

A netet böngészve a szállások és a csomagajánlatok is hasonló akciók­ra bukkanunk. Csak néhány példa: 10 éjszakás nyaralás Bali szigetén, 4*-os hotelben, repülővel, szállás­sal, csomaggal 525 euró. Egy ötcsil­lagos vietnámi luxusszálloda 35 eu­rós áron kínálja a szobát, reggelivel (17,50 euró/fő/éjszaka), sőt, szemé­lyenként és éjszakánként 25 euróért már 5 csillagos all inclusive szállást is foglalhatunk – Mexikóban, Vi­etnámban. Nem ritka, hogy a lu­xushotelek az eredeti töredékéért kínálják a szobákat, így a bevállalós utasok most szinte fillérekért pró­bálhatják ki a luxusszolgáltatásokat.

Megéri-e foglalni?

Ha téli egzotikus utazást tervezett, akkor most valóban megéri foglal­ni. Miért? Soha ilyen olcsón nem kínálták a repülőjegyeket, szálláso­kat. De az sem egy elhanyagolható szempont, hogy idén, illetve a kö­vetkező év első hónapjaiban sokkal kevesebb lesz mindenhol a turista, így elkerüljük a zsúfoltságot, ez kényelmesebb és biztonságosabb nyaralást jelenthet. Ha pedig még­sem tudunk utazni – nem fogad turistákat a célállomás –, akkor a je­gyet, szállást egy későbbi időpontra foglalhatjuk át, díjmentesen. Ha pedig ez nem következik be, és a választott dátumon felszállhatunk a gépre, akkor kijelenthetjük, hogy a lehető legolcsóbban utazhat – főszezonban –, egy fantasztikus tengerpartra, városba, szigetre. Ér­demes megnézni az árakat, átgon­dolni a lehetőségeket. S ha bátrak vagyunk, és/vagy utazni vágyunk, akkor lefoglalni az akciós jegyet, szállást, vagy az egész csomag­ajánlatot. Bízva abban, hogy a téli hónapok hírei már nem a korlá­tozásokról, határzárakról, hanem a turizmus újraindulásáról fognak szólni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?