MTI-HÍRAz alkoholizmus visszaszorításáért keddtől nem forgalmazhatnak sört Oroszországban az ötven négyzetméternél kisebb alapterületű utcai árudákban, éjszaka pedig egyetlen üzletben sem lehet ezentúl ezt az italt kapni.A tiltás 23 órától másnap reggel nyolcig érvényes, de a különböző régiók kormán
Orosz alkoholtilalom
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_1357200359_27.jpg.jpg?itok=XnhjbC7c)
MTI-HÍR
Az alkoholizmus visszaszorításáért keddtől nem forgalmazhatnak sört Oroszországban az ötven négyzetméternél kisebb alapterületű utcai árudákban, éjszaka pedig egyetlen üzletben sem lehet ezentúl ezt az italt kapni.
A tiltás 23 órától másnap reggel nyolcig érvényes, de a különböző régiók kormányzata ezen változtathat és kiterjesztheti a tilalmat más árusítóhelyekre is. A sört – függetlenül attól, tartalmaz-e alkoholt vagy sem – az égetett szeszes italokhoz hasonlóan kezeli az erre vonatkozó törvénymódosítás, amely tavaly júliusban lépett érvénybe. A sör árusításának időbeni és helybeni korlátozását azonban kitolták 2013 január elsejére.
Az Ural menti Jekatyerinburg körzetében a 66.ru hírportál munkatársai 100 kilométeres körzetben mégsem találtak olyan utcai árusító helyet (kioszkot), ahol ne lehetett volna sört kapni.
A sör mellett a vodka és a konyak fogyasztását is csökkenteni szeretné az orosz kormányzat azzal, hogy jelentősen megemelte azok árát. Fél liter vodka január hatodikától minimum 170 rubelbe (körülbelül 5 euróba) kerül. A sör jövedéki adóját 25 százalékkal megemelték és betiltották az alkoholtermékek reklámozását az újságokban.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.