Mázsaszám lopják a tajvani tengerpart köveit

<p>Az elmúlt két hónapban több mint egy mázsa tengerpartról elemelt, szerencsét hozónak hitt követ koboztak el kínai turistáktól a tajvani repülőtéren.</p>

A sziget keleti partvidékén található két nevezetes és ezért turisták által rendszeresen felkeresett partszakaszon az idegenvezetők általában megjegyzik, hogy az ottani köveknek „lelkük” van. Ezek után pedig már állítólag nincs ember, aki ne tenne legalább egyet zsebre, vagy a táskába, hiába figyelmeztetik, hogy ez a természeti környezet szándékos megrongálásának minősül és az elkövető súlyos, akár több mint 13 000 eurónak megfelelő pénzbírsággal is sújtható – írja az MTI a helyi média hírei alapján.

A Szanhsziantai, vagyis a „három halhatatlanról” elnevezett terasz és a Paihsziantung, a „nyolc halhatatlan” barlangja nemcsak azért népszerű Tajvanban, mert a sziklás tengerpart egyedien szép természeti alkotásai, hanem azért is, mert elnevezésük kínai legendákban szereplő istenségekre utal. Tajtung megye illetékesei a legutóbbi híradások szerint úgy vélik, gátat kell vetni a Tajvani-szoros túloldaláról érkező turisták gyűjtő szenvedélyének és bár tiltó táblákat már kihelyeztek, egyelőre nem találják a fegyelmezés leghatékonyabb módját.

A CNA tajvani hírügynökség legújabb jelentése szerint a jogtalanul eltulajdonított és a repülőtéren eddig elkobzott köveket visszaszállították a tengerpartra. A szárazföldi Kínából az elmúlt években folyamatosan nőtt a turisták száma, tavaly 3,4 millióval döntöttek rekordot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?