Már két jegy kell a Machu Picchura

<p>Két jegyet kell venniük július elejétől azoknak a turistáknak, akik egy egész napot a Machu Picchun akarnak tölteni. A perui turisztikai bizottság, a Promperú tájékoztatása szerint július elsejétől két turnusban engedik fel az inka fellegvárba a látogatókat.</p>

Két jegyet kell venniük július elejétől azoknak a turistáknak, akik egy egész napot a Machu Picchun akarnak tölteni. A perui turisztikai bizottság, a Promperú tájékoztatása szerint július elsejétől két turnusban engedik fel az inka fellegvárba a látogatókat. Az intézkedéstől azt remélik, hogy könnyebben lesz kezelhető a turisták áradata a világörökségi helyszínen, amely a legnépszerűbb nevezetesség Peruban.

A délelőtti turnus reggel 6 órától délig, a délutáni pedig déltől 17.30-ig tart majd. Amennyiben a turisták egész nap fenn akarnak lenni a Machu Picchun, mindkét turnusra meg kell váltaniuk a jegyet.

Emellett a turistáknak kötelező lesz idegenvezetőt alkalmazniuk. Egy-egy ilyen csoport legfeljebb 16 fős lehet.

Az inka citadella látogatottsága robbanásszerűen nőt az elmúlt években, 2016-ban rekordszámú, 1,6 millió látogató kereste fel. A legtöbben a hajnali, kora reggeli órákban akarnak feljutni, hogy lássák a napfelkeltét.

A Promperú közölte, a júliustól decemberig szóló időszakra május 2-ig előre megváltott jegyeket nem érintik a szigorítások.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?