Maldív-szigetek – gyöngysor az Indiai-óceánban

<p>Sokan vágynak erre a helyre, mert azt hiszik, maga a földi paradicsom. Valóban olyat képes nyújtani, amiről a négy évszakhoz szokott európai csak ábrándozhat, esetleg poszteren, háttérképként gyönyörködhet benne.</p>

Szikrázó napsütés, a lágy szellőben fodrozódó türkizkék óceán, finom, fehér homok és körítésként pálmafaligetek. De tartalom nélkül mindez csak látvány, amely pár röpke óráig lehet érdekes. Ahhoz, hogy a Maldív-szigetek valódi élményekkel gazdagítsanak minket, tartalom kell.

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy nálam a formát minden alkalommal a búvárkodás tölti meg tartalommal. Meg kell hagyni azonban, hogy ez esetben a díszlet sem volt akármilyen. Viszont csak ezért eszembe sem jutott volna tíz órát utazni. Konkrét elvárásaim voltak a Maldív-szigetekkel szemben. Bár, ha az indulás napján sejtettem volna, milyen izgalmakat tartogat már maga az utazás is, talán fel sem kelek. Röviden csak annyit, picit logikátlanul, londoni átszállással repültünk Maléba, ráadásul a metropolisban repteret kellett váltani. Eddig csak filmekben láttam olyat, hogy a check-in pultnál már csak egy balekra várnak, akit név szerint ismer a személyzet. Nos, ez esetben én voltam ez a balek. De jól jártam, mert így a beszállásra csak pár percet kellett várnom. A repülőút már nem tartogatott különösebb izgalmakat.

Mivel helyi idő szerint reggel érkeztünk, leszállás közben gyönyörködhettünk az óceánban szétszórt, leginkább gyöngyökhöz hasonlítható, apró szigetekben, melyeket valóban türkizkék víz keretez. A országot 26 atollba csoportosuló 1192 sziget alkotja, melyek közül mindössze 200 lakott, további 87 pedig az idelátogató turisták számára van fenntartva. Ezek a katalógusokból ismert, már-már giccses, unalmas nyaralószigetek, cölöpökön álló luxusbungalókkal. Szerencsére mi két hétre egy hajón, illetve két hajón rendezkedtünk be. Maldívon ugyanis az a szokás, hogy a nagy, minden igényt kielégítő lakóhajót egy kisebb búvárhajó kíséri. Megvan a varázsa annak, amikor az ember a reptéri terminálból kilépve hajóra száll.

Hogy milyen tartalomra is vágytam a paradicsomi díszlet között? Gazdag, színes élővilágra, sok-sok cápára, mantára, teknősre, de mindenekfelett cetcápát szerettem volna látni. Ráadásul meg akartam tapasztalni, milyen az Indiai-óceán a Vörös-tengerhez képest. Tudni akartam, valóban létezik-e olyan erős áramlat, amely letépi az ember fejéről a maszkot, és milyen a zátonyban kapaszkodva zászlóként lobogni az árban. Szinte hihetetlen, de minden vágyam teljesült, kamatostul. Annyi cápát – szirti cápát, dajkacápát, bébicápát, alvó cápát – láttam, hogy a végén már nem is voltak érdekesek. Mantából nem volt sok, de kárpótoltak a sasrájarajok, a teknősök, itt láttam először például éjfekete békahalat, amely hihetetlenül bizarr állat. Voltak még polipok, számomra ismeretlen mintájú murénák, óriási halrajok, gyönyörű, ép koralltelepek, lila törzsű tengeri rózsák, melyekben nem a hagyományos csíkozású bohóchalak rejtőztek. Ami pedig az áramlatokat illeti. Itt olyan erők feszülnek az embernek, melyekkel szemben szinte tehetetlen. Harcolni ellenük semmi értelme. Az egyetlen megoldás a „reefhook”, azaz egy horog, mellyel a zátonyhoz rögzíti magát a búvár, hogy zavartalanul nézhesse és fotózhassa a cápashow-t. Csakhogy a magamfajta, Vörös-tengerben „szocializálódott” búvárnak ilyenje nincs, így aztán maradtak a kezek, melyek a második hét végére már tele voltak vágásokkal, sebekkel és szinte használhatatlanokká váltak. Meg kell hagyni, az Indiai-óceán búvárszempontból kemény dió, hiszen az áramlat néha tényleg maszkszaggató, másrészt mégis egy álom. Egy színes, nyüzsgő, változatos élővilágot felvonultató álom. A túra sajnos nemcsak ez utóbbi miatt marad felejthetetlen, egy tragédia is beárnyékolta: az első merülési napon elvesztettünk egy búvárt. Eszméletlenül lebegett a felszínen, amikor a hajóról észrevettük, és noha azonnal megkezdődött az újraélesztése, abból az állapotból már nem volt visszaút. Gyors orvosi segítségre nem volt esély. A kórházban megállapították, valószínűleg infarktust kapott. Teljesen ledöbbentünk, de a túrát folytatni kellett. Aztán kiderült, addig a napig ő már a harmadik áldozat volt.

Mi, emberek tehát akár komoly veszélybe is kerülhetünk a Maldív-szigetek körüli vizeken, de bíztam abban, hogy legalább az állatvilág, főleg a cápák, manták, teknősök biztonságban vannak. Illúzióim akkor szálltak el, amikor belegabalyodtunk egy horgászzsinegbe. Ezen a vidéken a hosszú zsinóros horgászatot alkalmazzák, amelynek válogatás nélkül minden állat áldozatául esik. Történik mindez annak ellenére, hogy a térség vizeinek nagy része védett, tilos a cápahalászat és a teknősvadászat is.

Szerencsére azért sok állat jól érzi itt magát, köztük a tengerek legnagyobb hala, a cetcápa, amely veszélytelen, hiszen planktonnal táplálkozik. Komoly üzletággá fejlődött a cettel való merülés, csak úgy szabadtüdősen. Mi is ezt tettük, még vagy 20 hajónyi turista kíséretében. Mindannyian ugyanazt az egy cetcápát akartuk látni, így aztán komoly tengeri csata alakult ki, miután a hajóskapitányok kiadták a parancsot, hogy ugrás. Ilyenkor senki nem nézte, kit tép, üt, rúg, hiszen a lényeg, hogy lássa a cetet. Elsőre még alulmaradtam a többiekkel szemben, és csak a hal hátsó fertályát láttam. Második nekirugaszkodásra már szemből is láttam, de a másokkal vívott közelharc miatt a felvételek többségén idegen uszonyok láthatók. Harmadszorra viszont „kiütöttem” magam körül mindenkit, és hosszú percekig csodálhattam a közvetlenül alattam úszó, mintegy 8–10 méteres cápát. Nemcsak a túra, hanem búvárpályafutásom egyik legfantasztikusabb élménye is volt ez a találkozás.

Amikor az ember napokig vagy hetekig egy hajón él, alig várja, hogy szárazföldre lépjen. Mi ezt többször is megtettük. Először egy lakatlan szigetet bóklásztunk be, majd naplemente után ugyanitt vacsoráztunk a csillagos ég alatt, a homokban ülve, fáklyák fényénél. Kiszálltunk egy luxusszigeten is, ahol síri csend fogadott. A bárban rajtunk kívül csak egy fiatal pár sakkozott. A luxus leginkább az árakban mutatkozott meg, a homok ugyanolyan volt, mint a fapados szigeten. Aztán végre lehorgonyoztunk egy helyiek által lakott sziget közelében is. Méreteit tekintve legfeljebb 300 méter hosszú és 150 méter széles lehetett. Viszont volt rajta minden: iskola, orvosi rendelő, temető, futballpálya, mindenféle használati cikket kínáló üzlet, és néhány ajándékbolt. A lakóházak egyszerűek, de színesek és takarosak, szatelit antennákkal a tetőn és víztartályokkal az udvaron. A partot természetesen pálmák szegélyezik, aszfalt- vagy betonút nincs, van viszont robogó, sőt még autó is. Ezen a szigeten is belátták, hogy nem zárkózhatnak el a turisták elől, ezért apartmanházakat építenek kicsit szerényebb kivitelben. Megtudtuk, hogy a strandot a sziget falutól távolabbi végében jelölik majd ki, nehogy a hiányos öltözetű turisták megbotránkoztassák a helyieket, akik az iszlám vallást gyakorolják. Érdekes errefelé az élet. Lassan hömpölyög. A munkaképes férfiak halászgatnak, az idősebbek általában az utcán ücsörögnek egy sajátos, hálós ülőalkalmatosságon. A nők ugyanezt teszik, de ők inkább hintán vagy a homokban üldögélnek, és kártyáztak esetleg gyümölcsöt tisztítottak vagy pálmaleveleket fonogattak. Az asszonyok életét legfeljebb a csador keseríti meg, aminek elviseléséhez a 30 fokot meghaladó hőségben komoly alázat kell. Nem élnek nagy lábon az emberek, de elégedettnek tűntek. Nem csoda, hiszen lélegzetelállító napkeltékben és naplementékben van részük, a háttérzajt pedig a tenger zúgása adja. A gyerekeket ez annyira nem nyűgözi le, ők zsibongva, önfeledten játszanak kókuszdióval, kagylóhéjjal, vagy ami a kezükbe akad. Egyik este zenés műsorra voltunk hivatalosak, melyet a helyi iskolában szerveztek nekünk. Valamiféle dobszóló volt, viszont a ritmus még tíz perc elteltével is kivehetetlen volt. Táncra is perdültünk, amiben két fiatal, talpig felöltözött lány, illetve a helyi „szépfiúk” voltak segítségünkre. Ellátogattunk a fővárosba, Maléba is. Mély nyomot nem hagyott bennem, kihagyható, ráadásul itt minden szuvenír sokkal drágább, mint a szigeteken.

Két hét után beláttam, ha nem is túl mozgalmas, de valóban paradicsomi hely a Maldív Köztársaság. Szomorú belegondolni, hogy ez a csodálatos szigetcsoport lehet a globális felmelegedés egyik legnagyobb vesztese.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!