Lehet-e, merjünk-e most utazni?

*

A járvány csaknem két évében már megtanultunk élni a koronavírussal, tudjuk, mire figyeljünk, milyen biztonsá­gi szabályokat kell betartanunk. Ugyanez igaz az utazásra is – már szabad utazni, de még mindig van­nak kockázatok, sőt, az omikron miatt ezek most még jelentősebbek. Adódik a kérdés, hogy ilyen helyzetben merjünk-e utazni, vagy inkább várjuk ki, míg lecseng az újabb hullám.

 

 A járvány csaknem két évében már meg­tanultunk élni a koronavírussal, tud­juk, mire figyeljünk, milyen biztonsági szabályokat kell betartanunk. Ugyanez igaz az uta­zásra is – már szabad utazni, de még mindig vannak kockázatok, sőt, az omikron miatt ezek most még je­lentősebbek. Adódik a kérdés, hogy ilyen helyzetben merjünk-e utazni, vagy inkább várjuk ki, míg lecseng az újabb hullám.

A fenti kérdésre nagyon nehéz most jó, egyértelmű választ adni, hiszen nemcsak a belépési szabá­lyok változnak szinte naponta, de a helyi korlátozások is sokszor módosulnak, így a tervezett nya­ralás könnyen egy téblábolássá válhat, egy szellemvárosban, vagy egy üres partszakaszon – ami ugyan lehet romantikus, de azért mindig jobb, ha van élet a nyara­lási célállomáson.

Várják a turistákat a nyitott országok

Sokan gondolnák, hogy most alig van utas a repülőgépeken, pedig az ünnepi időszakban közlekedő jára­tok többsége telt házzal üzemel, az utasok beszámolója szerint megle­pően sokan döntenek a nyaralás, utazás mellett – sokan a családot látogatják meg, sokan pedig síelni, kirándulni indulnak útnak, de az egzotikus célállomások felé tartó járatok is tele vannak. Ez utóbbi nem véletlen, hiszen sokan szeret­nék átélni az új év beköszöntét egy pálmafás tengerparton – ez most idén minden eddiginél olcsóbb. Zanzibár, Mexikó, Miami, a Ka­rib-térség szigetei – csak hogy né­hány olyat említsünk, amely most is várja a turistákat.

A legtöbb ország most is nyitva van, az oltottak – bár néhol extra PCR-tesztet is fel kell mutassanak – utazhatnak. A szállodák is nyitva vannak a legtöbb helyen, az étter­mek is, a sípályák is, így minden adott, hogy útra keljünk – leg­alábbis azok, akik számára a nya­ralás élménye felülírja az esetleges kockázati faktort.

Kockázatok

Bár az álomutazás mindenki szá­mára vonzó, azért most több a koc­kázat is. Előfordulhat, hogy valaki a célállomáson értesül arról, hogy pozitív lett a teszteredménye (sok helyen az érkezés után is kell tesztet végezni), ami azonnal rémálommá változtatja a nyaralást. Vagy törlik a járatot, ami szintén kellemetlen. Esetleg – vannak ilyen szabályok is – a gépen egy olyan személy mellett utazunk, aki pozitív lesz, és közeli kontaktusszemélynek nyilvá­nítanak, és ezért zárnak karantén­ba – általában a velünk egy sorban ülőkre vonatkozik ez a szabály (ha utazik, és lát üres sort, és átülne, je­lezze az utaskísérőnek a szándékát, hogy a rendszerben is ültesse át, így nem lesz ilyen kockázat). A karan­tén pedig nemcsak kényelmetlen, hanem költséges is – bár a legtöbb biztosító fedezi a költségeket, ér­demes indulás előtt megkérdezni a biztosítót, mikor, és milyen összegig térítik meg a kiadásokat. A kockázatok felsorolásánál arról sem szabad megfeledkezni, hogy néhány kormány hirtelen, azonnali hatállyal vezethet be újabb korlátozásokat, vagy akár a határt is lezárhatja, esetleg a hazautazás során merülnek fel újabb kockázatok. 

Ki (ne) utazzon?

A fentiekből látható, hogy a kocká­zatok miatt főleg azoknak javasol­juk az utazást, akik elég bátrak, és a kockázatok ellenére mégis útra kel­nek, felkészülve minden eshetőség­re (érdemes naponta antigéntesztet végezni a helyszínen, ezt magunk­kal vihetjük, akár otthonról is). A legnagyobb biztonságban azok vannak, akik már három oltással rendelkeznek, az esetleges korláto­zás őket érintik a legkevésbé. Akik pedig nyugodt nyaralást, kirándu­lást szeretnének, azoknak érdemes várni, míg levonul az újabb hullám.

Foglalás – mire figyeljünk?

Ha az utazás mellett dönt, a fog­lalásnál mindenképpen figyeljen a lemondási, módosítási szabályok­ra, és csak olyan jegyet, szállást foglaljon, amelyet szinte az utolsó pillanatig lemondhat, vagy módo­síthat– extra költségek nélkül.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?