Vannak helyek, ahol csak nagyon drágán tudunk szobát foglalni neves, nemzetközi láncokhoz tartozó ötcsillagos hotelben. Ázsiában azonban megéri a luxust választani, mert ennyi pénzért sehol máshol nem kapunk ilyen minőséget és ennyi figyelmet. Az ötcsillagos Sofitel Kuala Lumpur Damansara Hotelben jártunk, mint ahogy a neve is mondja, Malajziában.
Kipróbáltuk: Kényeztető luxus remek áron
Nagy dilemmában voltunk foglalás előtt, mert tudtuk, hogy ez az ötcsillagos hotel eléggé távol van a városközponttól. Viszont a térkép alapján közel a nemrég átadott metró (igaz, a Google-térkép az első ránézésre 150 méteres távolságra azt írta, 1,9 km, és 30 perc gyalog az út a megállóig – de ezt nem hittük el), az utazásunk időpontjára nagyon jó áron kínálták, így azt gondoltuk, érdemes kipróbálni. És le is foglaltuk.
Első benyomások, elhelyezkedés
Már a bejáratnál látható volt, hogy luxushotelben vagyunk – dizájnos lobbi, előzékeny és segítőkész személyzet, a berendezés pedig a legmodernebb trendeket idézte. A szobakártyára sem kellett sokat várni, hiszen már érkezésünk előtt mindent elkészítettek, csak a bejelentőlapot kellett ellátni kézjegyünkkel, és irány a szoba.
A szoba, fürdőszoba
A szoba fantasztikus volt, egy sarokszoba, ami a szokásosnál is világosabb, tágasabb. Volt benne egy hatalmas, szuperkényelmes ágy, finom ágyneműszett, „főnöki” íróasztal, minibár, kapszulás kávéfőzőgép (de volt vízforraló is, ha valaki azt a kávét/teát szereti), ajándék víz, gyümölcsök. Kell ennél több? A szoba modern, még ha szeretnénk, se tudnánk kifogást találni. Ugyanez igaz a hatalmas fürdőszobára is – két mosdó, vécé, külön zuhanyzó és egy hatalmas kád. Ez utóbbihoz bekészített fürdősó és fantasztikus kilátás is járt. Még az is megmártózik benne, aki egyébként a zuhanyzást részesíti előnyben. Már akkor, amikor a szobából kinéztünk, láttuk, hogy bizony a Google ezúttal igazat mondott – a hotel előtt hatalmas építkezés folyt, így a közeli metróállomást egy hatalmas kerülővel lehet csak elérni (ez legalább 20 perc). Sebaj, Kuala Lumpurban rendkívül olcsó a taxi, a belvárosból 2-3 eurónyi ringitért kihoz a Grab (ez az alkalmazás neve itt és a legtöbb ázsiai országban), így a luxushoz a kényelem is jár.
Reggeli
Az ötcsillagos hotelekben elvárás a jó minőségű reggeli – ez itt is megvolt, hatalmas választék európai és ázsiai ételekből, sok-sok zöldség és gyümölcs, a látványkonyhán frissen készítették a rántottát, a tojásféleségeket, a palacsintát, a gofrit. A sajtválaszték, a joghurtkínálat is minden igényt kielégít. Igaz, egyvalami hiányzott – a víz. Amikor ott jártunk, csak a gyümölcslevek voltak kirakva (frissen facsartak), abból hatalmas volt a választék, de víz nem volt, sem sima, sem szénsavas. Kértem a pincértől, hozta is sebtében, igaz, a pohárban meleg víz volt. A mai napig nem tudom, miért.
Személyzet, egyéb szolgáltatások
A személyzet rendkívül kedves és segítőkész volt, érezhető volt, hogy luxushotelben vagyunk – a bejelentkezésnél is simán ment minden, a lenti bárban is kedves volt a pincér, amikor az érkezéskor kapott üdvözlőital-kuponokat felhasználtuk egy-egy korsó sörre, de a reggelizéskor is azonnal elvitték a már nem használt tányérokat – gyakorlatilag mindenhol lesték a vendégek kívánságát.
A szállodában egyébként van medence is – ezt csak megnéztük, a pancsolás elmaradt, de szépen festett (igaz, nem volt túl nagy), természetesen az edzőterem, a business lounge, a bár és a helyi pékség sem marad ki a szolgáltatáskínálatból. Bármiről legyen szó, minden jó minőségű. Amikor este visszaértünk a hotelbe, láttuk, hogy ott járt a személyzet – felkészítette a szobát az alvásra, behúzta a sötétítőt, a paplant felhajtotta, a papucsot az ágy mellé készítette, és még egy ajándék csokit is készített, hogy még édesebb legyen az álmunk.
Ár, összegzés
Mi az ötcsillagos Sofitel Kuala Lumpur Damansara Hotelbe személyenként 37 euróért foglaltunk szállást, ami ilyen minőségért rendkívül kedvező ár. Ugyanezért egy európai városban 150–200 eurót is elkérnek személyenként. Igaz, nem a központban van, de a betaxizás és a visszaautózás is olyan olcsó, hogy ez nem lehet szempont. Amikor foglaltuk, akkor azt gondoltuk, egyszer kipróbáljuk, hogy tudjuk, mit kínál ez a hotel. Most már inkább azt mondjuk – kipróbáltuk, és visszatérnénk.
****************************************************
A tesztben szereplő szállodába klasszikus fizetővendégként érkeztünk, a szálloda nem tudott arról, hogy később cikk születik a hotel színvonaláról, szolgáltatásairól - hogy mi is azt kapjuk, amit mindenki más, aki a hotelben száll meg.
ÉRTÉKELÉSÜNK
Sofitel Kuala Lumpur Damansara *****
Elhelyezkedés 7
Szoba minősége 10
Ágy minősége 10
Fürdőszoba 10
Személyzet 9
Reggeli 9
Egyéb szolgáltatások 8
Ár-érték arány 10
Átlag 9,1 pont
A pontszámok 1-től 10-ig terjednek, a legjobb a tízes, a legrosszabb az egyes. Az értékelést az ott-tartózkodásunkkor szerzett élmények alapján állítottuk össze, szubjektív véleményként.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.