Kevesebb lesz a last minute út

<p>A gazdasági válság az idei évben érezhetően átrendezi utazási szokásainkat, ez már most látható a foglalási statisztikákból. Idén sokan lemondanak a nyaralásról, mások azonban lecsapnak a legkedvezőbb ajánlatokra, hiszen ebben az évben nagyon olcsón pihenhetjük ki fáradalmainkat valamely tengerparton. Mi várható az idei nyári idényben? Elemzésünk most csak a tengerparti nyaralások idei trendjeiről szól.</p>

SZABÓ LÁSZLÓ

A nagy utazási irodák egyelőre nem érzik a válság hatását, a foglalások alapján elmondható, hogy sokan az idén is a tengerpart mellett pihennék ki magukat. A szlovákiai utasok körében 2009-ben is Egyiptom, Törökország és Görögország a legnépszerűbb – mondta lapunknak Mária Gallová. A Satur utazási iroda szóvivője nem tart katasztrófától, mert az iroda az idei évre kevesebb szállást foglalt, hiszen a válság ténye már a tervezés idejében tudott volt, így ők is számoltak ezzel. Az alacsonyabb költségű utazások – mint például Bulgária – iránt azonban érezhetően megcsappant a kereslet – mondta Gallová.

A magyarországi irodák esetében nagy kihívást jelent az idei év – mondta Zám Tibor. A magyarországi Best Reisen utazási iroda vezetője elmondta azt is, hogy a fogyasztói rétegek eltérő módon reagálnak. A drágább, magasabb kategóriájú szolgáltatást vásárlók kevésbé válságérzékenyek, itt stabil a kereslet. Általában jellemző azonban a visszafogottság. A repülős utaknál Tunézia, Törökország, Egyiptom viszi a prímet. Sokan keresik a buszos görög utakat, egyénileg pedig a horvát tengerpartot.

Ugyanezt erősítette meg Gallová is, aki az idei foglalási adatokból azt a következtetést vonta le, hogy az utasok továbbra is a magasabb szolgáltatási kategóriájú, négy-, illetve ötcsillagos szállodák all inclusive szolgáltatásait részesítik előnyben.

A két szakember véleménye megegyezik abban, hogy várhatóan néhány iroda az idén csődbe megy. Gallová szerint elsősorban az egy országra összpontosító kisebb irodák vannak veszélyben, a nagy, tőkeerős cégek várhatóan túlélik a válságot. Mit tehet az, aki utazni szeretne, de nem szeretné kockázatos vállalkozásokra bízni a nyaralását? „Nem lehet eléggé hangsúlyozni a körültekintő választás szükségességét. Az iroda tőkeerősségét jelzi a hosszú ideje tartó működés, a magas letét és a komoly ajánlat. Csodák nincsenek, a nagy engedmény, a kirívóan alacsony ár sok jót nem jelent, ettől tanácsos óvakodni, bármennyire is csábító” – tanácsolja az utasoknak Zám Tibor.

Az idei évben sokkal alacsonyabb lesz a last minute ajánlatok száma, hiszen az irodák némileg csökkentették az termékpalettát, a lefoglalt szobák számát, így érdemes időben foglalni, hiszen utolsó pillanatban sokszor csak néhány hely marad. Éppen ezért az irodák már most elkezdték az utasok csábítását a különböző kedvezményekkel. „A legvonzóbb mindig az alacsony ár. Ez azonban nem az egyedüli marketing eszköz. Sokféle extra kedvezménnyel kell kiegészíteni, pl. a vidékieknek reptéri buszjárat, az autósoknak ingyen parkolás, a reptéri illeték átvállalása, sorsjátékok, törzsutasok direkt megkeresése stb…A paletta nagyon széles, főleg az internetes eladással foglalkozó irodák nagyon aktívak” – elemzi a helyzetet Zám Tibor.

Aki tehát az idén is szeretne nyaralni, annak már most el kell kezdenie az utazási irodák ajánlatainak böngészését, s ha megfelelő utat talál, érdemes azt azonnal lefoglalni. Az irodák sokszor csak előleget kérnek a foglaláskor, a hátramaradt összeget elég az utazás előtti hetekben befizetni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?