Karácsonyi láz Londonban

*

Az is jeles, turistacsalogató és médiafigyelemre apelláló eseménynek számít, amikor felkapcsolják a kilométer hosszú égősorokat.
A több ezer karácsonyi égőt immár 59. éve kapcsolják fel egyidőben, mintegy ünnepélyesen megnyitva a hivatalos ünnepi szezont. Utcánként megvan az ideje a lámpák felkapcsolásának, legyen szó a Covent Gardenről, a Carnaby Streetről, az Oxford Streetről, a Strand-ről vagy a Regent Streetről.

Egész Londonban több mint 1700 helyszín és hozzávetőleg 750 000 LED-es lámpa szolgáltatja idén a fényeket, bár a vagabond.se szerint mintha most kissé szerényebb formájú volt a hacacáré, mint tavaly. Az idén nem kértek fel hírességet az égők felkapcsolására, ami nem jelenti azt, hogy kevésbé lenne hangos és vibráló a karácsonyi ajándékok megvásárlására való ösztönzés.

A hírességek felkérése helyett mintegy kárpótlásként ingyenes koncerteket rendeztek az utcán és az áruházakban, fellépett például a Ray BLK, a Novelist és a Kara Marni. Az Oxford Circus a sokezernyi LED-es lámpával szinte szabadtéri díszített táncteremmé változott.

A karácsonyi London képe egyben turisztikai termék is: az ide látogató turisták közül ilyenkor senki nem hagyja ki, hogy sétáljon a belvárosban, és persze vásároljon is. Santa Claus a patinás Selfridges-ben például már jó korán, október 18-án elkezdte vásárlásra felhívó attrakcióját. (Turizmus.com)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?