Jordánia, egy csábító ékszer a sivatagban

Bár Jordánia mindig is szerepelt a bakancslistámon, komolyan csak akkor került a látómezőmbe, amikor az egyiptomi belpolitikai helyzet miatt füstbe ment a kéthetes búvártúránk. Mivel a búvárok számára a Vörös-tengernek nem sok alternatívája van, szinte azonnal erre a közel-keleti államra mint lehetséges célpontra esett a választásunk. Egyértelmű volt, hogy mindössze 25 kilométer hosszú tengerpartja és néhány tucat merülőhelye nem kínál annyi víz alatti látványt, mint a Vörös-tenger egyiptomi vagy szudáni szakasza, de egy hét után állíthatom, érdemes volt felkeresni a királyságot.

Víz alatti látnivalók

Mivel Aqaba Jordánia egyetlen kijárata a tengerre, fontos kereskedelmi és számunkra ugyanolyan fontos búvárközpont is. Reggelente hajóra szálltunk, majd dél felé vettük az irányt. Naponta elhaladtunk a teherkikötő mellett. Élményszámba ment a nagy konténerszállító hajók látványa, ahogy az üres fedélzet megtelt rakománnyal, miközben a konténerdaruk groteszk alakja beleolvadt a vörös sziklák uralta part menti tájba. Első vízbeugráskor azonnal világossá vált, hogy az öböl északi csücskének vize még sósabb, mint a Vörös-tenger általában. Meglepő volt, hogy a levegő hőmérséklete ugyan 45 fokos, a víz 26–27 fokos volt csupán. Lemerülve az is szembeötlött, hogy a látótávolság sem a legideálisabb. De ezzel ki is merítettem a negatívumokat. Az élővilág változatosságát nagyban befolyásolják az áramlatok. Mivel errefelé nincsenek nagy halrajok, ragadozók, nem találkoztunk cápával, mantával. Viszont a korallok sokkal jobb állapotban vannak, mint a tenger délebbi régióiban, a színes korallképződmények között pedig sok apróságot láttunk, murénákat, rákokat, csigákat, bizarr kerti angolnákat. Ami felejthetetlen marad, az a két csikóhal, amelyek szinte észrevétlenül húzták meg magukat a tengeri fűben. Leginkább a sakktáblák huszáraihoz hasonlítottak. A Mózes lábnyoma fantázianevet viselő nyelvhal is különleges fajta. Teljesen beleolvad a homokos aljzatba, csak mozgás közben rajzolódik ki, mint egy repülő szőnyeg, úgy suhan a tengerfenék felett. A jordán vizek egy hajóroncsot is rejtenek, amely nem egy baleset után merült el, hanem a mai király – aki maga is lelkes búvár – javaslatára, irányítottan süllyesztették el. Küldetése pedig nem más, mint a búvárok szórakoztatása. A közel 80 méter hosszú szállítóhajó roncsa két korallszirten fekszik, át lehet úszni alatta. A roncs belsejébe is be lehet úszni, bár itt nincs sok látnivaló. Ami ennél is meglepőbb volt, az egy amerikai M42-es önjáró légvédelmi tank, melyet 6 méteres mélységben süllyesztettek el, ugyancsak víz alatti attrakciónak szánva. Az ilyen mesterséges zátonyokban érdekes megfigyelni, miként veszik birtokba őket a korallok és más vízi élőlények.

Petra, a romváros

Bármilyen szép is a Vörös-tenger jordániai része, nem ez az ország legnagyobb vonzereje. Kevés olyan hely van a Földön, amelyet oly sokan láttak már, holott fel sem keltek a fotelből. Ki ne látta volna A csillagok háborújának azon epizódját, amelyben Anakin Skywalker furcsa formájú, föld felett lebegő járművével, esztelen sebességgel száguldozik egy szűk, vörös kanyonban? Vagy azt a jelenetet, amikor Indiana Jones régészprofesszor kis csapatával végiglovagol a sejtelmes árnyékba burkolózó szurdokon, melynek végén felbukkan a sziklákba vájt kincstár impozáns homlokzata? Elnézve a filmeket, alig hittem el, hogy ez a hely létezik, nem csak a rendezők fantáziájának szüleménye. Nos, ez a hely Petra, és valóban létezik. Aki Jordániában jár, annak kihagyhatatlan.

A megközelítőleg 1500 méter hosszú, néhol mindössze 2–3 méter széles, ám helyenként 80–90 méter magas sziklák szegélyezte kanyonban sétálva az ember alig várja, hogy szeme elé táruljon a filmekből, fotókról jól ismert kép. Közben csodálatos fény-árnyék játékban van részünk, a hely akusztikájának köszönhetően pedig a hanghatások is egészen különlegesek. Leginkább egy színházi díszletre emlékeztet a Szik szurdok végében álló, 40 méter magas, 25 méter széles, kétszintes, faragványokkal és féldomborművekkel díszített hatoszlopos építmény. Órákig lehetne csodálni, ha a meglepően kevés turistát nem rohamozná kitartóan a rengeteg szuvenírárus. A kincsesháztól továbbhaladva, sorra tűnnek fel a sírhelyek, az egykor 3000 ember befogadására alkalmas színház, a volt városközpont oszlopsora. Innen aztán komoly erőpróba vár azokra, akik saját lábukon akarják elérni a dombtetőn álló kolostort. A szemfüles szamártulajdonosok sulykolják is az emberekbe, hogy milyen kimerítő az út felfelé, jobb, ha mindenki szamárháton teszi meg. Nekem végül egy jó órába telt, mire megmásztam a sziklákba vájt, mintegy 800 lépcsőt. Útközben támadtak ugyan kétségeim, de a látvány ismét kárpótolt. A kincstárhoz hasonló építmény robusztusabb benyomást kelt, és valamiféle fenséges nyugalom árad belőle. Petra akár több napot is megérdemel, de az a pár óra is életre szóló élményt adott. Egyet kell értenem Arábiai Lawrence-szel, aki szerint „Petra a világ legcsodálatosabb helye, csak akkor tudjátok meg, mihez hasonlít, ha odamentek és megnézitek”.

Wadi Rum – Hold völgye

Imádom a sivatag minden megnyilvánulási formáját, ezért mezítláb Wadi Rum homokjába süppedve nézni a naplementét – miközben a horizonton a sárga és a vörös minden árnyalatában pompázó, szürreális formájú sziklák tornyosulnak – egy régi álmom beteljesülése volt. A Hold völgye első ránézésre tipikus „holdbéli” táj, hosszabban elidőzve azonban rájövünk, kevés színesebb vidék van a Földön. Egy–egy zöldellő, virágzó bokor, naplemente után előmászó bogár pedig csak erősíti ezt az érzést. Dzsippel száguldoztunk a nemzeti parkká nyilvánított sivatagban, megnéztük Arábiai Lawrence sziklába vájt arcképét, aki szerelmese volt a térségnek. A vadászjeleneteket ábrázoló ősi sziklarajzok arról tanúskodnak, a kietlen homoktenger több ezer éve lakott terület. Mai lakóinak vendégszeretetéről mi is megbizonyosodhattunk, egy beduin táborban láttak minket vendégül. Vacsora közben zenével, tánccal szórakoztattak. Az est fénypontját kétségkívül a csillagos égbolt és a tejút vizsgálgatása jelentette.

Jordániáról általában

Jordániát akaratlanul is összehasonlítom Egyiptommal, ám az összevetésben nem feltétlenül Jordánia húzza a rövidebbet. Sőt. A forrongó észak-afrikai országgal ellentétben a konfliktusoktól terhelt közel-keleti térségben Jordánia a legbiztonságosabb állam. Nincsenek eltúlzott biztonsági intézkedések a reptéren vagy a városokban, nincsenek ellenőrzőpontok. Ha tartjuk magunkat az öltözködési szokásokhoz és egyéb hagyományokhoz, tartózkodunk a nyilvános alkoholfogyasztástól, nem kell rosszalló pillantásokkal számolnunk. A Jordán Hasemita Királyságban nagy tisztelet övezi a királyi családot és ezt várják el a külföldiektől is. Az országban nagyobb a rend és a tisztaság, kevesebb a semmittevő, tébláboló ember az utcán, és a közlekedés is sokkal jobban működik, mint Egyiptomban. Az emberek barátságosak, segítőkészek, az üzlettulajdonosok kevésbé rámenősek. Ha ehhez hozzávesszük a rengeteg látnivalót, melyek közül mi csak a két leghíresebbet látogattuk meg, egyszerűen érthetetlen, miért olyan kevés a turista az országban. A strandok szinte üresek voltak, kevés búvárral találkoztunk, Petrában és Wadi Rumban volt ugyan egy kis élet, de például az éjszakai Aqaba sem keltette egy pulzáló üdülőközpont benyomását. Remélem, valóban csak a hőség tántorítja el nyáron az utazókat Jordániától, mert más ok nem létezik. Talán a bizonytalan egyiptomi belpolitikai helyzetnek éppen Jordánia lesz a legnagyobb nyertese. Meggyőződésem, az ország készen áll arra, hogy fogadja a legigényesebb vendégeket is.

Habár a jordániai út egy pánikhelyzetben született mentő ötlet volt az elmaradt egyiptomi túra kárpótlására, jobban nem is sikerülhetett volna.