Jelentős támogatást kap a turizmus az unióban

*

A következő hétéves uniós ciklusban először szerepel külön költségvetési soron, mint támogatandó ágazat, a fenntartható turizmus. Korábban nem volt példa arra, hogy az Európai Parlament a legfontosabb, a költségvetésben is támogatandó gazdasági ágazatok között kezelje a turizmust.

A következő hétéves uniós költségvetés tervezetében most – többek között Ujhelyi István magyar EP-képviselő munkájának köszönhetően – már külön költségvetési sor szerepel a turizmus mellett. A politikus brüsszeli irodájának tájékoztatása szerint Ujhelyi volt a kezdeményezője annak, hogy a következő éveket meghatározó uniós büdzsében kiemelten kezeljék a turisztikai ágazatot.

A sikeres tárgyalások eredményeként az eheti plenáris szavazáson elfogadott költségvetési dokumentumban már 300 millió eurót rendeltek a fenntartható turizmusra fordítható kerethez. Az Európai Parlament ezzel a döntésével beemelte a turizmust a legfontosabb támogatandó ágazatok közé.

Szintén fontos eredmény, hogy az EP költségvetési álláspontja tartalmazza azt a szakbizottsági javaslatot is, amely a munkahelyteremtést, a fenntarthatóságot és a gazdasági növekedést helyezi előtérbe a következő költségvetési időszakban megvalósítandó célok között.

Ujhelyi István az Európai Parlament Tourism Task Force szakcsoportjának vezetője történelmi eredményként jellemezte a strasbourgi plenáris ülés döntését.

„A turizmusért felelős európai szakpolitikusként elsődleges célom volt, hogy ez a gazdasági húzóágazat megkapja azt a figyelmet, amelyet megérdemel. Sikerült elérnünk, amit korábban senkinek: a turisztikai szektor külön költségvetési sort kapott az EU következő hétéves büdzséjében. Ezzel az Európai Parlament elismeri és ösztönzi az Unió harmadik legjelentősebb gazdasági ágazatát, amely közel huszonötmillió embernek biztosít megélhetést és mintegy 350 milliárd euró éves bevételt teremt Európában” – nyilatkozta Ujhelyi István.

A képviselő hozzátette: a költségvetés elfogadásában a következő lépés az intézményközi egyeztetés, ahol a tagországok támogatását is meg kell szerezni ehhez a tervezethez.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?