Izland, kalandoroknak

Tíz percem volt arra, eldöntsem, megyek-e Izlandra. Mindig mindent átgondolok, megfontolt ember vagyok. Most öt perc alatt tudtam, hogy ebbe bele kell vágnom. Sátorozás, kempingezés, több mint két hét a szabadban. Kaland – csak ez a szó forgott a fejemben. Olyan helyre utazhatom, ahova mindig is vágyódtam.

Egyetemi csoporttársam igazi nagy utazó, járt Nepálban, Indiában, Amerikában, Srí Lankán. Neki köszönhetem, hogy eljutottam Izlandra. Ő volt az, aki hívott. A repülőjegyek megvétele után fél évünk volt arra, hogy felkészüljünk a kalandos utazásra.

 
Megérkezünk Reykjavíkba

Reykjavíkban, Izland fővárosában landolunk. A terv egyszerű: autóbérlés, és körbeutazzuk az egész szigetet. Itt szinte mindig esik az eső, és hideg van. Igaz, miután egyik társam két hétig rövidnadrágot visel, elgondolkodom, hogy talán nem mindenki gondolja olyan zordnak az itteni időjárást. A napfényt azért hiányoljuk.

Az első pár napot a fővárosban töltjük. Az ottani kemping szép, és jól felszerelt. Ha a nyáron tengerparti apartmanba mennénk, ott sem találnánk több dolgot, mint ebben a kempingben. Az árak meglehetősen magasak, mint a többi észak-európai országban, de ezt tudtuk, hisz felkészültünk.

Napjaink azzal kezdődnek, hogy sátrat bontunk, és indulunk tovább, másik helyszínre. És azzal zárulnak, hogy sátrat állítunk. Az átlaghőmérséklet 9 fok körüli. Szükségünk van a meleg hálózsákra, vízálló kabátra és cipőre.

 

Pár ház és egy kikötő

Északra indulunk, hogy minél hamarabb elérjünk a nyugati fjordokhoz. A kirándulók ezeket általában nem választják úti célként, mivel látogatásuk sok időt vesz igénybe. Szerencse, hogy ebből nekünk van elég. Az utak rosszak és hosszúak. A fjordok meg egyszerűen monumentálisak. Itt szembesülünk azzal, hogy a sziget, a világ hatalmas. Gyönyörű a látvány. Felhőkbe burkolózó hegyek, ködös hajnalok és irdatlan erejű szél. Ezek a nyugati fjordok.  

Továbbmegyünk, északra. Mintha a Marson volnánk. Kopár, sziklás hely, és vörös föld mindenütt. Amíg nem érünk délre, fát nem is látunk. Keleten érezzük, hogy a táj némiképp változik. Kipróbáljuk a rénszarvashamburgert a helyi kis étteremben, majd a déli partoknál találjuk magunkat. Mintha nem is az az Izland volna, amelyet eddig láttunk. Mindenhol zöld dombok, fák, élet. Több turistával találkozunk. Itt van a legtöbb nevezetesség, a leghíresebb vízesésektől kezdve a gejzíreken át a gleccserekig. Ezek jellemzik igazán Izlandot. A szigeten elvétve vannak városok. Az útikönyv szerint a legkisebb település 30 lakosú: a kis tenger melletti falucska tényleg csak pár házból és egy kikötőből áll.

 

Szélben, esőben, néha napsütésben

Leginkább a sarki fényt várjuk. Utazásunk végéhez közeledünk, de még mindig nem láttuk. Egyik este sem volt tiszta, felhőtlen az ég. Egyszer csak csoda történik. Az utolsó előtti éjszaka óriási a sarki fény. Soha nem fogjuk elfelejteni. Pár órán keresztül élvezhetjük a szebbnél szebb zöld színű fényjátékot. Alig hisszük el, hogy ilyen tényleg létezik.

A szigetországban meglehetősen sok turista sátorozik. Eggyel megismerkedtünk mi is. Francia srác, biciklivel indult neki a nagy útnak. Julien barátunk nagyon jó kedélyű. Először azt gondoljuk, csak viccel, mikor kiderül, hogy a barátai adtak neki egy biciklit, ingyen. Ennek feltétele azonban az, hogy magával viszi az utazásaira, és megoszt róla egy képet. Csak pár napja vágott neki a világnak, de már nagyon fáradt: a szélben tekerni nem kellemes. Ilyenek az ő utazása, de a miénk is. Világlátás szélben, esőben, néha napsütésben, sokszor ködben. Ez az, amit Izland kínál. Kaland a javából.

Visszatérünk Reykjavíkba, s ott még megkóstoljuk a bálnahúst és a homárlevest. Mindkettő finom, ízletes. Sőt, a bálnahúsnál finomabbat talán még nem is ettem.

Több mint két hét, 3300 kilométer – ez számokban a nagy izlandi utunk. Kalandoroknak kötelező; aki ellátogat ide, nem bánja meg. A kilométerek számával megegyezik az elkészült fotók száma, mivel ezt az utat nemcsak azért tettük meg, hogy csodákat lássunk. Meg is akarjuk örökíteni őket, a szigetet a leggyönyörűbb valójában. Hogy sikerült-e? A képek elmesélik.

Vilimek István