<p>A leszállást követő alkoholteszten megbukott az Air India indiai légitársaság egyik nemzetközi járatának pilótája, akit a vizsgálat idejére felfüggesztettek állásából - írta csütörtökön a Gulf Times című angol nyelvű katari lap.</p>
Ittasan vezette a gépet a pilóta
Az Air India pilótáinak véralkoholszintjét felszállás előtt és után is mérik.
Az alkoholteszten megbukott pilóta szerda kora reggel érkezett meg a dél-indiai Kozsikkodúba az egyesült arab emírségekbeli Sardzsából - mondta a légitársaság szóvivője. Hozzátette, hogy súlyos kihágás történt. Az utasok épsége a legfontosabb szempont - hangsúlyozta.
Az indiai polgári repülési főigazgatóság szabályainak értelmében az alkoholteszten első alkalommal megbukott pilótákat három hónapra, második alkalommal három évre függesztik fel, míg harmadszorra már bevonják a repülési engedélyüket is.
A repülésügyi hatóságok adatai szerint nem ez volt az első alkalom, hogy ittasan vezetett utasszállító repülőgépet indiai pilóta. 2015-ben 43 pilóta bukott meg a felszállás előtti alkoholteszteken, míg 2014-ben 26.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.