Helsinki és Lyon lett Európa turisztikai fővárosa

*

Először osztják ki az „Turizmus Európai Fővárosa” címet, amelyet idén Helsinki és Lyon érdemelt ki a zsűri döntése alapján. A „European Capital of Smart Tourism” nevet viselő programot Ujhelyi István szocialista- és Renaud Muselier francia néppárti EP-képviselő közösen kezdeményezték korábban az Európai Bizottságnál, amely a megvalósításra idén 2,5 millió eurós költségvetést biztosított a programhoz. 

 

Az Ujhelyi István és Renaud Muselier által közösen elnökölt szakmai zsűri hétfőn Brüsszelben hallgatta meg az utolsó körben versenyben maradt városok képviselőit és prezentációit. A pályázat első körében még 38 város jelentkezését értékelte ki a szakmai testület, a döntős tíz város közé Ljubljana, Malaga, Brüsszel, Nantes, Palma, Poznań, Tallin, Valencia, Lyon és Helsinki kerültek; végül utóbbi kettő nyerte el a „turisztikai főváros” címet. Négy további külön kategóriában (fenntarthatóság, elérhetőség, digitalizáció és kulturális örökség, valamint kreativitás) is osztanak elismerést, ezeket Malaga, Ljubljana, Koppenhága és Linz érdemelték ki. 

 

Az Európa Kulturális Fővárosa programhoz hasonló turisztikai kezdeményezés célja, hogy támogassa a fenntartható és innovatív turisztikai fejlesztéseket és minél szélesebb körben megismertesse az „intelligens turizmus” nyújtotta előnyöket. Az MSZP EP-képviselőjének tájékoztatása szerint a megtisztelő cím elnyeréséhez erős európai dimenzióval bíró, egyedi turisztikai programot kell létrehoznia a pályázó városoknak, erre most Helsinki és Lyon hozta a legjobb példát.  

 

Ujhelyi István a program kitalálójaként rámutatott: a turizmus a harmadik legerősebb gazdasági ágazat Európában, amely közel huszonötmillió embernek biztosít megélhetést és mintegy 350 milliárd euró éves bevételt teremt. „1950-ben még alig 25 millió turistát tartottak nyilván a világban, 2000-ben már 700 milliót, 2012-ben pedig ez a szám elérte az egymilliárdot.  Nem kell különösebb jóstehetség ahhoz, hogy belássuk: a turizmus lesz a jövőben is az egyik vezető gazdasági ágazat, ezért a fenntartható és innovatív turisztikai megoldásokat díjaznunk kell és példaként felmutatnunk. Magyarország számára is kiemelkedő fontosságú az ágazat, ezért bízom benne, hogy jövőre már magyar döntős és magyar győztes pályázó is lesz” – tette hozzá a szocialista politikus.

A hivatalos díjátadó az Európai Turizmus Napján, november 7-én lesz Brüsszelben.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?