Hat hiba, amit nyaralás előtt elkövethetünk

<p>Azoknak, akik idén tengerparti nyaralásra készülnek, hamarosan dönteniük kell, mely országban töltik idei szabadságukat. Már javában akcióznak az utazási irodák, számos last minute ajánlat közül lehet választani. Mire figyeljünk akkor, amikor kiválasztjuk a nyaralást, milyen hibákat követhetünk el?</p>

Az első, egyben legnagyobb hiba, hogy sokan az utolsó pillanatra hagyják a nyaralás kiválasztását, így már sokkal kisebb a mozgástér, gyakorlatilag azt kell elfogadni, ami maradt, szemben azzal, amikor előfoglalási akcióban választunk nyaralást, ilyenkor ugyanis teljes a kínálat. Persze, ha a legutolsó pillanatra hagyjuk a nyaralás kiválasztását, azzal némi pluszt is élvezhetünk, hiszen az ultra last minute vagy a last moment néven értékesített nyaralásokra sokszor akár 40–50 százalékos kedvezményt is kaphatunk.

 

A második hibára sokszor az indulás előtti napokban derül csak fény: lejár az utazási dokumentumok érvényessége. Bár az EU országaiba személyazonossági igazolvánnyal is be lehet lépni, sok népszerű nyaralóhelyre (Törökország, Tunézia, Egyiptom stb.) csak útlevéllel – és sok országba vízummal – engednek be. Minden esetben igaz, hogy az útlevél érvényességi ideje nem lehet hat hónapnál rövidebb. Ezért csak olyan úti okmánnyal induljunk el, amely ezt a szabályt teljesíti, ellenkező esetben a határon visszafordíthatnak.

 

A harmadik hiba, amely kellemetlenné teheti a nyaralást, ha utasbiztosítás nélkül utazunk nyaralásra. Egy egyhetes nyaralásra szóló biztosítás ma már nem kerül sokba, napi egy euró alatt is köthetünk biztosítást, de sok bankkártya, sőt akár roaming-csomag is tartalmaz ilyen szolgáltatást (ezt célszerű megérdeklődni a kártyát kiállító banknál). Ennek hiányában ugyanis baj esetén rengeteg pénzt – akár több tízezer eurót is – ki kell fizetni, és azt utólag senki sem téríti meg. Az utasbiztosításon sosem érdemes spórolni!

 

A negyedik hiba a tartalékpénz hiánya. Vannak helyzetek, amikor váratlanul ki kell fizetni egy nagyobb összeget a nyaraláson (például orvosnál, vagy büntetésként), vagy esetleg megtetszik egy drágább szuvenír, és arra kellene a pénzt. De ha autókölcsönzőből szeretnénk pár napra kikölcsönözni egy autót, akkor is szükség van egy nagyobb összegű – sokszor akár az 1000 eurót is eléri – letétre, melyet a kártyán zárolnak. Az ilyen esetekre érdemes mindig kis tartalékot vinni, vagy ha nem szeretnénk nagyobb mennyiségű készpénzzel utazni, akkor jó, ha a bankkártyán van nagyobb felhasználható keret.

 

Az ötödik hiba, ha az utolsó pillanatban csomagolunk. Ilyenkor gyakran előfordul, hogy véletlenül otthon maradnak az olyan fontos dolgok, mint a fürdőnadrág, a napozókrém, a papucs, vagy az a könyv, amit a parton szeretnénk olvasni. De ezek könnyen megoldhatók, azonban nagyobb a baj, ha az utazási dokumentumokat, vagy a mindennapokhoz szükséges, akár életmentő gyógyszereket hagyjuk otthon. Az ilyen helyzet elkerüléséért indulás előtt két nappal érdemes egy listát írni arról, hogy mi mindent kell becsomagolni.

 

A hatodik hiba, amit elkövethetünk, hogy nem írjuk fel azokat a fontos telefonszámokat, amelyekre szükség lehet a nyaralás során. Ilyen a rendőrség száma, a tűzoltók, a mentők száma, de a szlovák vagy a magyar konzulátus elérhetősége is legalább ilyen fontos. Ha utazási irodával utazunk, akkor a telepített idegenvezető elérhetőségét is érdemes elmenteni a telefonunkba, hogy baj esetén azonnal tudjunk hozzá fordulni. De ahhoz, hogy külföldön is tudjunk telefonálni, szükség van roaming-szolgáltatásra. Ezt a szolgáltatónál lehet megrendelni. Akiknek kártyás telefonjuk van, érdemes megfelelő mennyiségű egységgel feltölteni a kártyát, mivel külföldről szinte lehetetlen ezt megtenni.

 

A nyaralás előtt tehát számos dologra kell figyelnünk, de ha elkerüljük ezt a hat leggyakoribb hibát, akkor szinte biztos, hogy gondtalan tengerparti nyaralásról térünk haza.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?