Év végi kirándulások kedvező áron

<p>Az előző években az év vége felé közeledve egyre drágább repülőjegyek közül válogathattak az utasok, és a szállodák árai is az egekbe szöktek. Ám a válság alaposan felülírta ezeket az íratlan szabályokat. Most még novemberben és decemberben is rendkívül kedvező árakkal találkozunk, sőt, a szállodai szobák is olcsóbbak, mint egy évvel ezelőtt.</p>

SZABÓ LÁSZLÓ

Aktuális körképünkből azonban az is látszik, hogy a „fapados” jegyárakból egyre kevesebb van, most az akciókra érdemes vadászni. Az utóbbi hónapokban a legtöbb európai légitársaság a túlélésért küzd, több fuvarozó végleg lehúzta a redőnyt. Ez ráébresztette az utasokat is, hogy nem lehet egy euróért repülni, így egyre több az olyan légitársaság, amely már 100 euró körüli ár alatt nem ad retúrjegyet. Persze akadnak kivételek.

Ha a novemberi árakat nézzük, akkor kiderül, hogy a legolcsóbb repülőjegy Rómába kapható, ez „tokkal vonóval” 45,98 euróba kerül. A szálloda ára is barátságos, egy háromcsillagos hotelben már 62 eurótól tudunk szobát foglalni, személyenként, három éjszakára, reggelivel. Így egy hosszú hétvége az olasz fővárosban – költőpénz nélkül – már 110 euróból megszervezhető.

100 eurós ár alatt kapható még repülőjegy – szinte mindig – a két legnépszerűbb európai városba, azaz Londonba és Párizsba. A francia fővárosba a nemzeti fuvarozó, azaz az Air France ajánlata a legjobb, míg a Londonba a British Airways adja a legolcsóbb jegyet. Meglepő, hogy a sok fapados kínálat ellenére a nemzeti légitársaságok tűnnek olcsóbbnak a versenyben. Párizsban a szállás mindig a drágább kategóriába tartozik, de nem érdemes olcsóbb, kétcsillagos helyen megszállni, pontosabban nagy szerencse kell hozzá, hogy elégedetten távozzunk. Így itt sem érdemes három csillagnál alább adni a szállások terén. A hétvégi csomag 200 euró körül van. Londonban ennél olcsóbban tudunk megszállni, így az összköltség sem haladja meg a 160 eurót. Barcelona mindig is a kedvelt városok közé tartozott, de sosem volt igazán olcsó eljutni oda – csak napi egy vagy két járat indul a katalán fővárosba, így sokkal nehezebb 100 euró körüli árat találni. Most a legolcsóbb ráadásul egy átszállásos megoldás, a Swiss légitársaság járatán. A szállás az európai átlagár szerint alakul, egy éjszakára 30 euró körüli összeget kérnek el, személyenként egy háromcsillagos szállodában.

Isztambul és Moszkva kicsit drágább, a Kék mecset városába novemberben 225 euróért tudunk egy hosszú hétvégét megszervezni, míg Moszkvában ugyanez csaknem egy százassal több, 316 euró.

Ha kicsit távolibb országba szeretnénk menni, akkor továbbra is Kína a legolcsóbb megoldás, itt egy hat éjszakás utazást 490 euróból meg tudunk szervezni, és akik jártak ott, már tudják, a helyi árak számunkra rendkívül kedvezőek. Az ázsiai kontinens a turisták körében egyik legnépszerűbb országába, Thaiföldre 560 euróért adják most a repülőjegyet, ott a szállások kedvezőek (négycsillagos szállodában hat éjszaka reggelivel csak 67 euróba kerül személyenként).

Az amerikai városok közül továbbra is New York a legolcsóbb, ide szinte mindig van olcsó repülőjegy. Egy ötnapos New York-i utazás 542 euróból szervezhető meg, ennél kicsit kell csak többet fizetnie annak, aki a város helyett a tengerpartra menne – egy hat éjszakás miami pihenés 624 euróba kerül. Most San Francisco lett a legdrágább, csaknem 650 eurót kell kipengetnie annak, aki sétálni szeretne San Francisco utcáin.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?