Európa újranyit – a legfrissebb nyitási hírek

Horvátország k

Horvátország nem fogadja el a szlo­vákiai antigénteszteket, ha an­nak eredményét csak SMS-ben tudja felmutatni az utas – tájékoztatta lapunkat a helyi idegenforgalmi hivatal. Németor­szág pedig jelezte, hogy csak azokat engedi be az országba, teszt és ka­rantén nélkül, akik az uniós gyógy­szerügynökség által jóváhagyott vakcinával lettek beoltva. Nyitási híreink az elmúlt napokból.

Horvátország

Horvátország már nyit a turisták előtt, azonban fontos részletsza­bályokat ismertetett most a helyi turisztikai hivatal. Azok az utasok, akik úgynevezett zöld országból érkeznek, az oltást igazoló doku­mentummal léphetnek be (a máso­dik oltás után 14 nappal). Akiknek nincs ilyen, azok negatív PCR-tesztet vagy antigéntesztet kell felmutassanak, vagy igazolni kell azt, hogy 180 napon belül már át­estek a fertőzésen. Fontos, hogy az antigéntesztek esetén Horvátország nem fogadja el az SMS-igazolást, csak olyan dokumentumot, amely az utas általános személyes adatai mellett az alábbi adatokat is tartal­mazza: név, az antigénteszt gyártó­jának neve, a mintavétel helyszíne, az orvos pecsétje és aláírása. Az iga­zolást angol nyelven kell kiállítani (vagy angol és szlovák nyelven), és csak azokat a teszteket fogadják el, amelyeket az Európai Bizottság jóváhagyott, és szerepel a bizottság oldalán megtalálható listán.

Ausztria

Ausztriában a szövetségi kormány és a tartományi vezetők hétfői ta­lálkozóját követőn bejelentették a turizmus és szabadidő-gazdaság újraindításának részletszabályait. A szolgáltatásokat az úgynevezett zöld útlevéllel lehet igénybe venni. Má­jus 19-e az újrakezdés dátuma: ek­kortól nyithatnak meg a szálláshe­lyek, vendéglátóegységek, sport- és kulturális létesítmények. A turiszti­kai, kulturális és sportszolgáltatások igénybevételének fő szabálya, hogy a hozzáférést, a „belépőt” az úgy­nevezett zöld útlevél jelenti. Ahogy arról korábban beszámoltunk, a zöld passzust oltási igazolással, ér­vényes negatív teszteredmény bir­tokában, illetve a betegségből való gyógyulás tényét bizonyító iga­zolással lehet megszerezni. A zöld igazolványt három szakaszban ve­zetik be Ausztriában. Az éttermek kül- és beltérre egyaránt megnyit­hatnak május 19-től, egy asztalnál kültéren 10 felnőtt, míg beltéren 4 felnőtt, illetve a hozzájuk tartozó gyerekek ülhetnek. Május 19-től a határok a külföldiek előtt is meg­nyitnak, karanténkötelezettséget Ausztria csak a súlyosan fertőzött országok esetében tart fent. A járványügyi szempontból rizikós országcsoportból érkező beutazók számára negatív teszt bemutatása mellett is kötelező lesz a karantén. A május 19-ei újranyitás zökkenő­mentes lebonyolítása érdekében külön szabályozták a belépéskor elfogadható tesztek formáját és ér­vényességét. Ennek megfelelően a PCR-tesztek 72 óráig, az antigén-tesztek 48 óráig, a vorarlbergi ked­vező tapasztalatok alapján május 19-tól szövetségi szinten is beve­zetésre kerülő „digitális önteszt” pedig 24 órás időtartamra lesz érvé­nyes. Az éjszakai kijárási korlátozást május 19-től egész Ausztriában el­törlik, azonban a vendéglátóhelye­ken a záróra egységesen 22 óra lesz.

Németország

Németországban egyelőre nem ismerik el beutazásnál az új típu­sú koronavírus elleni védőoltást, ha nem európai uniós engedéllyel rendelkező vakcináról van szó – közölte a szövetségi egészségügyi miniszter Berlinben. Jens Spahn a tájékoztatóján a Szputnyik V-és a Sinopharm-féle oltóanyag­gal kapcsolatban azt mondta: a karanténkötelezettség alól csak az EU-ban engedélyezett készítmé­nyekkel beadott oltás ad felmentést Németországban. Minden egyéb készítménynél meg kell vizsgálni, hogy megfelel-e az EU-s használa­ti engedélyhez szükséges követel­ményeknek. Nemcsak a betegség elleni védelem hatásosságát és a biz­tonságosságot kell igazolni, hanem azt is, hogy ugyanúgy erőteljesen csökkenti a kórokozó átadásának veszélyét, mint az EU-ban enge­délyezett oltóanyagok. Ebben az esetben „nincs problémám azzal, hogy egyenrangúként ismerjük el, de szeretném látni a bizonyítéko­kat” – mondta a miniszter.

Montenegró

Montenegró ingyenes korona­vírus-kezelést és -tesztelést ígér a turistáknak – közölte a helyi sajtó szombaton, az ország egészség­ügyi minisztériumára hivatkozva. A tárca rendeletei között szerepel, hogy azok a turisták, akik Monte­negróban fertőződnek meg, ingyen kezelést kapnak a kórházakban, lehetőségük lesz ingyenes PCR-tesztek elvégzésére a közegészség­ügyi intézetekben és a hotelek a szálláskapacitásiak tíz százalékát a Covid-esetekre különítik el.

Amit még tudunk

És fontos a felsoroláshoz hozzáten­ni, amit már tudni lehet, azaz hogy Olaszország május 15-én nyit, Gö­rögország pedig május 14-én nyitja meg határait.

(Szabó Laci, GD Consulting, MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?