Éledezik, de nagyon más lesz az idei utazási szezon

A maszk használata szinte mindenhol kötelező lesz

Szinte biztos, hogy a nyári idényben még számos korlátozás lesz érvényben, de az utóbbi napok hírei már arra engednek következtetni, hogy éledezik a turizmus, egyre több országból jönnek biztató hírek, és a légitársaságok gépei is hamarosan újra a levegőbe emelkednek.  
 

Nagyon sok biztató hír érkezett az elmúlt napokban, de hogy ne legyen felhőtlen az optimizmusunk, rossz hírekből is akad bőven, elsősorban a légitársaságok háza tájáról. A British Airways a hírek szerint 12 ezer dolgozójától szeretne megvállni, a skandináv SAS 5 ezer dolgozót tervez elküldeni, és elbocsájtásokba kezdett a szintén északi, Icelandair is, az izlandi légitársaság 2 ezer alkalmazottat küldene el a tervek szerint. Közben az Európai Bizottság engedélyezte, hogy a Németország 550 millió eurós államilag garantált hitelt nyújtson a Condor légitársaságnak, így úgy tűnik, a charterjáratokat üzemeltető légitársaság egyelőre megmenekül.

A légiiparban azonban már látható némi remény is, a magyar hátterű fapados légitársaság, a Wizz Air bejelentette, hogy májustól 16 célállomásra – köztük van London, Athén, Barcelona és Berlin is – megindítja a forgalmat a budapesti repülőtérről, az ázsiai Air Asia pedig már szerdán újraindította a működést. Mindkét fuvarozó utasai azonban komoly korlátozások és egészségügyi intézkedések mellett repülhetnek, a gépeken kötelező lesz az arcmaszk használata, most nem kettő, hanem három órával az indulás előtt kell kiérkezni a repülőtérre, ahol megmérik az utasok testhőmérsékletét is. Természetesen a légiutas-kísérők is védőfelszerelésben fognak dolgozni, a fedélzeten kínált ételeket pedig higiénikus környezetben készítik és csomagolják. Mindkét légitársaság azonban arra kéri az utasokat, hogy indulás előtt ellenőrizzék a célállomáson érvényben lévő egészségügyi és biztonsági előírásokat. Az egyik legjobb hír, hogy – szintén fontos szabályok betartása mellett – május 15-én kinyithatnak az éttermek, május 29-én pedig a szállodák, az uszodák és a szabadidős létesítmények (állatkertek, turisztikai látnivalók) Ausztriában. Ugyanígy a héten – két hónapnyi zárvatartás után – már kinyitottak nápolyi pizzériák, ami „fontos lélektani tényező” a pizza szülőhelyének tartott város lakói számára. A Magyar Turisztikai Ügynökség pedig arról számolt be, hogy egy hónappal korábbihoz képest áprilisban már 30 százalékkal nőtt a szállásfoglalások száma. Az Európai Bizottság pedig külön mentességi és válságkezelő csomagot készít a turisztikai és közlekedési ágazatra.

A koronavírus-járvány minden bizonnyal az árazási és marketingpolitikát is felforgatja, így idén – ha június végén, júliusban feléled a piac – várhatóan a legtöbb szereplő sokkal rugalmasabb ajánlatokkal, akciókkal fogja utazásra csábítani a karanténidőszakból kiszabadulókat. A Ryanair vezére már jelezte, hogy első körben minden bizonnyal egyeurós repülőjegyekkel árasztják el a piacot, a nagyobb légitársaságoknál sem kizárt az eddiginél olcsóbb jegyár, de az eddigi szigorú lemondási feltételek is enyhülhetnek. Hasonlóan a szállodaiparban is megjelenhetnek a rendkívüli kedvezmények, akár az olyanok is, amelyek ingyenes éjszakákat kínálnak néhány napnyi ott-tartózkodás után.

Szicília egy 50 millió eurós programmal szeretné felpörgetni a turizmust a koronavírus-járvány után. A repülőjegy felére és minden harmadik szállodai éjszakára a szicíliai regionális kormány vendégei lesznek azok a külföldi turisták, akik a koronavírus-járvány utáni időkben felkeresik az olaszországi régiót – írja a Turizmus.com portál. A múzeumokba és a régészeti parkokba szóló belépőjegyek ugyancsak ingyenesek lesznek a forgalom beindulásakor, ezeket a régió hivatalos turisztikai honlapján keresztül lehet majd beszerezni – írja a The Times. Szicília ezzel az 50 millió euró értékű programmal szeretné majd felpörgetni turizmusát, amelyet már eddig is súlyosan megtépázott a járvány, márciusban és áprilisban mintegy egymilliárd euró volt a vesztesége az iparágnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?