Eladó egy ausztrál kisváros

<p>Külföldről és belföldről is nagy az érdeklődés a 145 hektáron elterülő, 1920-as években art deco házakkal felépült ausztrál város iránt, amely a múlt héten került az ingatlanpiacra.</p>

A tasmániai Tarraleah várost az 1920-as években építették annak a kétezer Európából toborzott munkásnak, aki az állam vízerőművében dolgozott. A városkában 33 art deco épület, ötcsillagos szálló, golfpálya, színház, templom, pisztrángozó horgászhely és lakókocsi-parkoló is található. A turisztikai célpont mintegy tízmillió amerikai dollárt (2,7 milliárd forintot) érhet a becslések szerint - írja az MTI.

A Tarraleah eladásával foglalkozó ingatlanügynök, John Blacklow elmondta, hogy bár még csak a múlt csütörtökön került a piacra a város, máris 30-40 érdeklődő kereste meg őt, néhányan a tengerentúlról, de sokan Ausztráliából.

A város a nyolcvanas és kilencvenes években nehéz időket élt át, szinte teljesen elnéptelenedett. A tasmániai vízenergia bizottság 2003-ban egy ingatlanfejlesztőnek adta el a települést 1,5 millió amerikai dollárért. Három évvel később Julian Homer vásárolta meg, aki az elmúlt évtizedben több mint egymillió dollárt költött a város korhű restaurálására, és most elhatározta, hogy túlad rajta. Homer elgondolása szerint Tarraleah jó befektetés lehet vállalatoknak, esetleg egyházi csoportoknak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?