El kell fogadni az Ubert

<p>London polgármestere szerint kár hadakozni az Uberrel és más hasonló új technológiai szolgáltatásokkal, mivel a változást úgysem lehet megállítani - írja az MTI a Bloomberg hírportáljára hivatkozva.</p>

"A változás elkerülhetetlen, a legjobb amit az ember tehet, hogy megtanul élni vele" - üzente Boris Johnson London polgármestere a tokiói brit nagykövetségen rendezett startup-támogató rendezvényen azoknak a városoknak, amelyek még makacsul ellenállnak az Uber és hasonló fuvarmegosztó szolgáltatásoknak. "Ha már egyszer kijött a fogkrém a tubusból, akkor kész, ennyi volt" - fogalmazott.

Az Uber és más hasonló, okostelefon-alkalmazáson alapuló fuvarmegosztó szolgáltatások számos országban a felügyeleti szervek és a megélhetésüket féltő taxisok merev ellenállásába ütköztek. Indonéziában például Uber-sofőrök autóit kobozták el, Amszterdamban házkutatást tartottak az Uber helyiségeiben, Franciaországban, Németországban és Belgiumban pedig betiltották az Uber egyes szolgáltatásait.

"Annak teljes tudatában engedélyeztük az Uber működését, hogy nagyon meg fogja keseríteni a hagyományos taxi ipar életét" - mondta Johnson. "Gondoskodnunk kell azonban arról, hogy egyenlő feltételekkel versenyezzenek egymással" - tette hozzá, utalva a londoni közlekedési felügyelet által az Uber működésének szabályozására tett javaslatra.

Londonban a javaslat szerint az Uber sofőrjeinek angol nyelvismereti és helyismereti vizsgát kellene tenniük, szigorúbb biztosítási követelményeket kellene teljesíteniük, és a vállalható fuvarszám is korlátozás alá esne. Az Uber tájékoztatása szerint a követelmények között a kötelező ötperces várakozás is szerepel még abban az esetben is, ha az autó közvetlenül a megrendelő közelében tartózkodik. Az Uber ügyfélalkalmazása ezért nem is mutathatná a hívó félhez legközelebb található autókat.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?