Edzőteremnek nézte a repülőt, kényszerleszállás lett a vége

*

Edzőteremnek nézte az American Airlines egyik belföldi járatát egy férfi, húzódzkodni kezdett, a gépnek végül meg kellett szakítania az útját egy kitérő repülőtéren.

Fox News beszámolója szerint az American Airlines 2763-as, Phoenixből Bostonba tartó járatán egy ismeretlen férfi okozott ramazurit. Az utasok elmondása szerint a férfi már akkor illuminált volt, amikor felszállt a gépre - írja az Airportal.hu portál.

A felszállás után még több alkoholt kért, majd egy pont után úgy érezte, mindenképpen utastársai tudtára kell hoznia atletikus képességeit és a fej feletti csomagtárolókba kapaszkodva elkezdett húzódzkodó gyakorlatokat végezni.


Az N975AA lajstromú Boeing 737-800-ason szolgálatot teljesítő légiutas-kísérők megpróbálták a férfit leállítani, többször felszólították, hogy üljön vissza a helyére, de a férfi agresszívan viselkedett, bár tettleg nem bántalmazta a légiutas-kísérőket.

A gépen 147 utas és 6 fő hajózó személyzet tartózkodott, az ő biztonságukat szem előtt tartva a járat kapitánya úgy döntött, hogy Kansas City Nemzetközi Repülőtéren szakítja meg a járat útját.

A landolás után a férfit a hatóságok leszállították a gépről és őrizetbe vették, a gép ez után folytathatta útját és alig fél óra késéssel landolt Bostonban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?