Červená Lhota, őszi fényben

Lednice, Telč, Hluboká kínál hasonlóan lenyűgöző látnivalót, de valóban csak hasonlót, hiszen amit Červená Lhota festői ölén talál az erre barangoló turista, az nemcsak csehországi, hanem világviszonylatban is egyedüli. Már a tó is, egy szelíd, napfényben fürdő erdő ölelésében, fenséges, szívet-lelket megnyugtató kép. Riogató Grimm-meséket, netán horrorisztikus elemekkel átszőtt kalandfilmeket máshol kell forgatni, ez itt a bölcs, jóságos királyok, az aranyhajú hercegnők, lángoló szemű királyfik birodalma, vagy éppen Nárcisz és Psyché szerelmének titkos helyszíne, ahogy Bódy Gábor akarta. De Jókai Mór regényének filmbeli helyszínét, a névtelen várat is itt találta meg Zsurzs Éva. Az író ugyanis a Fertő-tó környékét jelölte ki a napóleoni időkben játszódó romantikus történethez, a sasszemű rendező asszony mégis ide, ebbe a pompás dél-csehországi kastélyba irányította filmes stábját, hogy a Magyarországra menekült Vavel gróf itt rejtegesse a francia forradalomban kivégzett királynő, Marie Antoinette szépséges lányát, a francia trón várományosát. A titkokkal és cselszövésekkel, Bourbon-liliomos misztikával teli történethez jól illett Červená Lhota elbűvölő kastélya, amelytől nem is olyan távol őzek és szarvasok legelésznek, mint egy giccses tájképen.

Maga a kastély is egy régi falvédőről ismerős, idilli világot idéz. A gránitsziklán álló, hol rózsaszínnek, hol téglavörösnek tűnő építmény párját ritkítja a világban, hiszen még a közel-keleti „aranypaloták” sem kelhetnek versenyre vele. Már a legenda is, amely a kastély színéhez fűződik, egyedülálló. Élt ugyanis a falak között egy szerelmében csalódott, nem éppen ifjú hölgy, aki egy nap, belefáradva lelki gyötrelmeibe, kivetette magát szobája ablakán a mélybe. A halálos repülés azonban nem ott végződött, ahol az elrugaszkodás pillanatában eltervezte. Nem a tó nyelte el, hanem a sziklára zuhant. Vére felfröccsent a kastély akkor még fehér falára, s attól lett piros – ahogy a neve is hirdeti – az addig semmilyen tragédiát meg nem élt építmény.

A szobák, az emeleti termek sok kincset őriznek a múltból. Antik porcelánedényeket a világ különböző pontjairól, egy gyönyörű gótikus ládát, egy elefántcsont-intarziás szekretert, gazdagon díszített rokokó bútorokat, köztük egy faragott ágyat Isten szemével, s ahány szalon, annyiféle míves cserépkályha. Akinek mindez kevés, csónakot bérelhet és a tó közepéről csodálhatja a pompás kis szigetet, rajta a négyszárnyú, tizenhat szobás, egykor nemesi fészket.

Hasonló csodát tartogat a visszaút is, egy lombardiai stílusban épült kisváros, Slavonice képében. A Telčtől mindössze húszegynéhány kilométerre található „ékszerdoboz” napfényben úszó főterével és rövidke utcáival a távoli Itáliát idézi. Túlzás nélkül állíthatjuk: Slavonice az európai építészet egyik legpompázatosabb gyöngyszeme, 2003 óta a világörökség része. 1263-ban már plébánia állt itt, 1278-ban pedig II. Ottokár elrendelésére erődöt vontak a város köré, a bástyák maradványain még ma is megpihenhet az ide tévedt vándor. Itt haladt át az északról vezető sóút Linzbe és le, a Dunához. A középkorban posztógyárairól, henteseiről és pékjeiről híres céhváros 16. századi kapuit, a főtéren álló reneszánsz kútját, protestáns imaházát minden útikalauz megemlíti. Sgraffitós homlokzatokból olyan szépeket, mint itt, valóban csak Olaszországban láthat az ember. Büszkék is rá a városka lakói. Langymeleg őszi délutánokon meg is telnek a padok, itt élők és ide látogatók hosszasan dicsérgetik a sok látnivalót. Büszke, aki ide született, boldog, aki ide tévedt, vagy célirányosan kereste fel a cseh–osztrák határövezetbe eső, több turistaszállást is kínáló kisvárost. Vendéglőt több közül is választhat az éhes gyomor. Csak borozóból van jóval kevesebb, mint másutt ezen a tájon. Errefelé ugyanis a komló a győztes. Vagyis a sör. Szőlődombok itt nem nagyon futnak egymásba. Inkább réteket, ligeteket, sűrű erdőket láthatunk, és legelésző nyájakat, mint a mesében.

Meg is nyugszik a vándor lelke, ha erre jár. Mintha évszázadokat lépett volna vissza az időben. Nem győz álmélkodni, hogy még van ilyen hely – a közelben!