Biztonságérzetet ad az embernek

A Túrázzon az Új Szóval! nyári témaoldalainkon a kirándulóknak, természetkedvelőknek, táborozóknak szeretnénk hasznos tanácsokat adni, például arról, milyen speciális felszerelés szükséges, milyen hátizsákot vigyünk magunkkal, milyen cipőt, ruházatot viseljünk, milyen sátort, hátizsákot vegyünk. Ezúttal a többnapos túrára, szabadságra indulókhoz fordulunk, nekik szól a sátrakról szóló összeállításunk.

Érdekes, hogy egy ilyen vékony anyag, mint amilyenből a sátor készül, mekkora biztonságérzetet tud adni az embernek, ha kint például zuhog az eső. Ez az érzés azonban könnyen megszűnhet és kétségbeesésbe csaphat át, ha nem a körülményeknek megfelelő sátrat választottuk. Előbb vagy utóbb így bizony kellemetlen helyzetbe kerülhetünk, mert egy egyszerű kempingsátor és egy négy évszakos expedíciós sátor között legalább akkora a különbség, mint egy Favorit és egy Superb közt. Tudnunk kell hát választani az igényeink szerint és aszerint, hogy hol is szeretnénk biztonságos álomra hajtani a fejünket.

A túrázásra és magashegyi túrázásra nagyobbrészt 2–3 személyes sátrakat használnak. Súlyuk 2,5–3,5 kg (max. 4 kg). Keresztmetszetük legtöbbször félkör vagy trapéz alakú. A kempingezésre használatosak ennél nagyobbak és nehezebbek, általában a szerkezetük is bonyolultabb.

A sátor hosszát a testmagasságunk szerint választjuk, nehogy benyomjuk az oldalát, mert akkor beázhat. A testmagasság persze nem egyenlő a sátor kívánt hosszával. Legalább 210 cm hosszúnak kellene lennie egy 180 cm-es embernél, a 220 cm még jobb. A belső sátor szélessége a 2–3 személyes sátornál körülbelül 130–180 cm közt mozog, ez megfelelő kényelmet nyújt két embernek, és szükség esetén szűkösen háromnak is. A 130 cm-nél keskenyebb már inkább csak szólózóknak, vegyes pároknak ajánlott. Egy embernek nagyjából 55x210 cm-re van szüksége a zavartalan alváshoz.

Milyen sátrat és mennyiért?

Nem lehet általános tanácsot adni, ezt mindenkinek magának kell eldöntenie. Az ár biztosan meghatározó lesz a választásban. Egy sátor mérete általában az adott kategórián belül (kategóriák alatt értjük pl. kempingsátor, hegyi túrázásra is alkalmas sátor, három, esetleg négy évszakos, magashegyi stb.) egyenes arányban van a súlyával. Két méret közül inkább a nagyobbat válasszuk. Soha nem tudhatjuk, mikor fog jól jönni az a kis plusz hely, és éjjel így nem fogjuk folyton böködni a hálótársunkat. Az a fél kiló súlytöbblet két ember közt elosztva elenyésző.

Ha csak egy-egy nyári táborban, kempingben tervezünk aludni, jól megleszünk egy egyszerű szerkezetű, olcsóbb anyagokból (rétegelt PVC-alj, üvegszálas rudak) készült sátorral, ám nagy csodákat azért ne várjunk tőlük. Ilyet gond nélkül vehetünk bevásárlóközpontban vagy egy egyszerű sportboltban – 1000 koronától 4500 koronáig. Ebben a kategóriában egyaránt találhatunk nyári táborozásra vagy könnyű, rövid gyalogtúrára, vízi túrára alkalmas sátrakat, de olyanokat is, melyek legfeljebb csak a kertbe, játszásra valók.

Ha rendszeresen rosszabb időjárási körülmények közt (erős szél, viharok), a hegyekben is szeretnénk használni sátrunkat, akkor ahhoz fel kell keresnünk egy túrázáshoz, illetve hegymászáshoz nélkülözhetetlen kellékeket kínáló szaküzletet, mert ilyen célra megfelelő sátrat csak ott tudunk beszerezni. Ezek lényegesen jobbak, mint az egyszerűbb társaik. Sokkal nagyobb a stabilitásuk az ALU-rudazat és a kialakításuk miatt. Ebben az esetben viszont számoljunk akár 7000–10 000 koronás kiadással. Ezért a pénzért viszont már akár hóban, viharokban is gond nélkül használható darabot vehetünk.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?